Izgalmassá tette a mai kötvénypiaci nyitást az eurózónában Silvio Berlusconi (képünkön): az adócsalás miatt pénteken első fokon négy évre és a közügyektől való ötéves eltiltásra ítélt exminiszterelnök szombaton bejelentette, hogy ismét harcba száll a politikában. A kormányfőjelölti posztért ugyan nem indul újra a jövő tavasszal esedékes választások előtt − erősítette meg múlt szerdai szavait −, de az lehet, hogy megvonja pártja, a Szabadság népe (PdL) támogatását a Monti-kormánytól. Berlusconi három nappal korábban még dicsérte a szakértői kormány eredményeit − és személy szerint Mario Montit −, most viszont kilátásba helyezte, hogy bizalmi szavazást kezdeményez ellene, mert mély recesszióba taszítja az országot. Eddig hallgattam, hogy ne zavarjam a kormány munkáját − idézte szavait az ADN Kronos hírügynökség −, de ennek vége. Azt azért hozzátette, hogy mivel tartani lehet a piacoktól és amúgy is elég közel van a következő választás, még gondolkodik, de a következő napokban pártja eldönti, hogy kivonul-e a Monti-kormány mögül. Ha nem lett volna világos, mi motiválja, azt is közölte: be akarja fejezni Olaszország "általa megindított modernizálását", mindenekelőtt az igazságszolgáltatás refomját.

Berlusconi eleve blöffölhet és csak azt akarja elérni, hogy
Kép: a kormány gyakoroljon nyomást az igazságszolgáltatásra

A tavaly novemberben, Berlusconi lemondása után hivatalba lépett szakértői kormányt a jobboldali PdL, mellette a baloldali Demokrata Párt is támogatja, más kisebb pártok mellett − a közvélemény-kutatások szerint ezeknek az erőknek ma összesen nincs 50 százalékos támogatásuk. Az azonban így is tény, hogy a Monti-kormány költségvetési csomagja, valamint megkezdett szerkezeti reformjai nagy szerepet játszottak abban, hogy kevesebb mint egy év alatt több mint 200 bázisponttal csökkent a tízéves államkötvények németekéhez mért hozamkülönbsége, a hozamok pedig a Berlusconi bukását eredményező 7 százalék fölötti szintről mára 4,9 százalékig süllyedtek (ebben közrejátszott az ECB szerepvállalása is). Ha a volt kormányfő kicsikarja az előre hozott választásokat, az a reformok lebénulása miatt csapást mérhet az olasz kötvényekre − megfertőzve a többi rizikós euróország papírjait is −, olasz politikai kommentárok szerint azonban nem biztos, hogy a PdL melléje áll. Egyesek szerint Berlusconi hívei már kisebbségben vannak a politikai túlélésért küzdő Szabadság-pártiak között, mások úgy vélik, Berlusconi eleve blöffölt, csak azt akarja elérni, hogy a kormány gyakoroljon nyomást az igazságszolgáltatásra.