A világ minden táján érezhetően emelkedtek a bruttó átlagbérek 2009 óta − állapította meg a UBS 1970 óta háromévente elkészített Árak és keresetek jelentésének a héten közzétett kiadása. A svájci bank szakértői idén májusban a világ 72 városában végezték el felmérésüket − köztük Budapesten is −, 15 foglalkozási csoportban. (Utóbbiak közül négy jut az iparra, a többi a szolgáltatásokra, buszsofőrtől pénzügyi elemzőn át az általános iskolai tanárig.) A jelentés bérekről szóló részének első számú megállapítása, hogy még mindig Észak-Amerikában keresnek a legjobban az emberek, itt a bruttó átlag órabér 26,8 dollár. A legrosszabbul az óránként 7,4 dollárt kereső dél-amerikaiak járnak − ez csak 10 centtel kevesebb a kelet-európaiak átlagbérénél.

Az adók és járulékok levonása után az összes foglalkozási csoportot figyelembe véve a zürichiek vihetik haza a legtöbbet: óránként 33,40 dollárnak megfelelő összeget. A lista másik végére a Delhiben és Manilában dolgozók kerültek, az ő zsebükben maradó pénz a svájciak javadalmazásának alig 6 százaléka. Összesen 13 olyan város van, ahol az átlag nettó órabér nem éri el az 5 dollárt − ilyen Budapest is, 4,50 dollárral. Ezzel nagyjából Bangkokkal és Pekinggel van egy szinten a magyar főváros, a régióban pedig csak Bukarestet és Szófiát előzi meg.

A foglalkoztatási csoportokat vizsgálva a legszembeötlőbb különbségként azt emelték ki, hogy Kairóban egy buszsofőr vagy egy általános iskolai tanár az 1,5 százalékát kapja annak, amit luxembourgi kollégáik. Még az olyan, általában egyébként a jól fizetettek közé tartozó szakmákban is nagyok a különbségek, mint a termékmenedzser: aki Delhiben űzi ezt a foglalkozást, az a tizedét viheti haza annak, mint aki Zürichben. Mindent összevéve a legjobban a pénzügyi elemzők keresnek − a 72 vizsgált város közül 27-ben álltak az élen; a legmagasabb nettóra közülük a Genfben működők számíthatnak, évi 115 400 dollárral (Budapesten évi 19 ezret vihet haza egy elemző). A legkevésbé pedig a feldolgozóiparban dolgozó nőket becsülik meg anyagilag − ez a pálya még Zürichben is csak évi 43 500 nettót hoz a konyhára, Mumbaiban vagy Jakartában viszont csak 1300-1400 dollárt.

 

Órabérek Kelet-Európában
(dollár)
VárosBruttóNettó
Budapest6,604,60
Bukarest4,803,40
Kijev3,402,80
Ljubljana11,908,10
Moszkva9,908,50
Pozsony9,006,90
Prága8,006,30
Riga7,905,40
Szófia4,503,40
Tallinn9,107,10
Varsó7,705,50
Vilnius7,105,30
Forrás: UBS