Az Enron Corp. összeomlásának felelőseit kereső kongresszusi vizsgálat immár a társaság auditorjára, az Arthur Andersenre is kiterjed. Ha az öt nagy könyvvizsgáló közé tartozó vállalat vezetése valóban dokumentumok eltüntetésére kötelezte alkalmazottait, akkor bűnügyi eljárással kell szembenéznie - nyilatkozta a CBS-nek Joseph Liebermann demokrata párti szenátor a Time magazin értesülésére reagálva. A lap úgy tudja, hogy az Arthur Andersen a 40 milliárd dollár adósságot maga mögött hagyó Enron december 2-i csődbejelentése előtt négy nappal elrendelte az energiakereskedő csoport auditjára vonatkozó dokumentumok megsemmisítését, kivéve a legalapvetőbb iratokat. Az Andersennek ezek után a kongresszusi vizsgálat mellett szövetségi bűnügyi eljárással és az Enron részvényeseinek tömeges kártérítési pereivel kell szembenéznie. Az utóbbi több milliárd dollárjába kerülhet; a New York Times úgy értesült, hogy az Andersen, az összeomlást elkerülendő, fúzióra készül egyik riválisával. A könyvvizsgáló szóvivője alaptalan spekulációnak minősítette a hírt; elismerik, hogy a belső kommunikáció kérdéseket vet fel, de amíg nem tudnak többet - tették hozzá -, addig nem lenne helyes a hírek további kommentálása. A cég annyit mindenesetre máris kijelentett, hogy az Enron menedzsmentje félrevezette őket. Az Enron korábban földgázszállításra szakosodott, majd később olajjal és egyéb árupiaci termékekkel is kereskedett, sőt olyan újszerű piacokhoz kapcsolódó pénzügyi eszközökkel is foglalkozott, mint az időjárás- vagy a sávszélességügyletek. A csoport ráadásul a kilencvenes évek második felében elkezdte követni az akkoriban elterjedő speciális könyvelési gyakorlatot. Az energiakereskedő cégeknek ugyanis a jogszabályok lehetővé teszik, hogy ha elektromos áramot vagy gázt adnak el, a tranzakció teljes értékét bevételnek számolják el, nemcsak az ügyletből származó nyereséget. Így az Enron mérlegfőösszege dinamikusan növekedhetett, miközben 31 milliárd dollár adósságot halmozott fel, de ez nem volt törvényellenes. A veszteséges partnertársaságokkal folytatott mérlegen kívüli ügyletek eltitkolása - amivel nagy kötelezettségeket vett ki a mérlegből - azonban valószínűleg már törvénytelen volt. (NAPI)