Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az első bírósági meghallgatás szerdán lesz Houstonban. Az Andersen elutasította a vádakat és a kormányzati hatalommal való visszaélésnek nevezte a büntetőeljárás megindítását. A cég korábban ugyan elismerte, hogy houstoni kirendeltsége megsemmisített bizonyos dokumentumokat ügyfelével, az Enronnal kapcsolatban, de állítása szerint ez nem a felső vezetés utasítására és még azelőtt történt, hogy az igazságügyi minisztérium eljárást indított volna a csődbe ment Enronnál történt visszaélések ügyében. Az Andersen egyúttal azt is közölte, hogy nem áll szándékában csődvédelmet kérni. A vádemelés nyomán kérdésessé vált a könyvvizsgáló cég jövője, miután várhatóan felgyorsul ügyfeleinek elvándorlása. A világszerte 85 ezer főt foglalkoztató vállalat az év eleje óta 40 ügyfelét vesztette el, köztük olyan jelentőseket, mint a FedEx Corp., a Delta Air Lines Inc. a Freddie Mac és a Merck & Co., miközben a másik négy nagy könyvvizsgáló összesen vesztett el körülbelül ennyi vállalatot. Az Andersen a lemorzsolódás megállítása érdekében szeretett volna még a várható vádemelés előtt fúziós megállapodásra jutni a riválisok valamelyikével, de terve meghiúsult: az Ernst & Young, illetve a Deloitte & Touche még a vádemelés előtt nyilvánosan elállt attól, hogy megvegye a világ ötödik legnagyobb könyvvizsgálóját. Mind az Ernst & Young, mind a Deloitte azzal indokolta döntését, hogy amíg az Andersennel kapcsolatos vádak nem tisztázódnak, nem áll érdekében az egyesülés. Az Andersent csak egy fúzió menthetné meg a csődtől, de az eddigi reménybeli társak kiszállása után kérdés, hogy a másik két nagy, a PricewaterhouseCoopers és KPMG belemegy-e egy ilyen ügyletbe. A többi könyvvizsgáló valószínűleg inkább abban érdekelt, hogy kicsemegézze magának a feldarabolt Andersen legkívánatosabb részeit, elsősorban az európai részlegeket, amelyek technikailag függetlenek és amelyeket nem érintett a botrány. G. T. Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma vádat emelt az Arthur Andersen LLP ellen azon a címen, hogy a könyvvizsgáló cég tavaly október-novemberben utasítást adott az alkalmazottaknak az Enron Corp. energiakereskedelmi cégre vonatkozó dokumentumok meghamisítására, megsemmisítésére, illetve elrejtésére. A minisztérium közölte, hogy a vádesküdtszék már korábban döntést hozott a vádemelésről, de ezt a céggel való esetleges megegyezés reményében visszatartották. A vádemelést azt követően jelentették be, hogy az Andersen a múlt csütörtökig kitűzött határidőig nem volt hajlandó beismerni bűnösségét az igazságszolgáltatás akadályozásában.