Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A katalógus 17. századi porcelánnak írta, a bronz talpazatát pedig 18. századinak, de magán az árverésen már azt jelentették be, hogy a legújabb kutatások szerint 18. századi az a kínai levesestál, amely végül 5 millió forintért kelt el a Polgár Galéria árverésén. A csaknem 40 centiméter magas porcelántál, máz alatti és máz feletti imári díszítéssel 190 ezer forintos kikiáltási árról indult. Egy telefonos külföldi vevő és egy teremben tartózkodó úr egyre feszültebb egymásra licitálása után 5 milliónál állt meg a küzdelem. Egy ponton, 4,4 milliónál, a jelen lévő úr úgy döntött, megnézné még egyszer a tálat, mielőtt továbbmegy. "Vigyék oda, de nagyon vigyázzanak, most már ne törjön el" - intette az árverésvezető a hosteseket. Polgár Tünde azt nyilatkozta lapunknak, hogy előzetesen is nagy volt az érdeklődés erre a tételre, sejtették, hogy felmegy az ára, de hogy ilyen mértékben, az őket is meglepte. A kínai porcelánokon vannak olyan titkos jelzések, amik a hozzáértőknek sokat elárulnak. Sem a tárgy beadójáról, sem a vevőjéről – természetesen - nem árulhatnak el semmit, de azt megerősítette, hogy külföldi és nem kínai.