BUX
38018

1000 milliárd forint tűnt el tavaly is

A fekete- és szürkegazdaságban keletkezett jövedelmek ezermilliárd forinttal csökkentik az állam bevételeit, nagyjából akkora összeggel, mint amennyi a magyar büdzsé teljes hiánya.

Madarász János, 2005. január 8. szombat, 11:20

A szürke- és feketegazdaság legalább ezermilliárddal rövidíti meg az államot évente - írja mai számában a Népszabadság. Ha a keresők arányát a munkaképes korú lakosságon belül összevetjük az unió régi tagországainak 63 százalékos átlagával, kiderül: mintegy 400 ezer ember hiányzik a magyar munkaerőpiacról - legalábbis a hivatalos kimutatások szerint. A valóságban azonban jóval többen keresnek, mint amennyit a statisztikai hivatal regisztrál, ráadásul ott van a hálapénz intézménye és a szürkegazdaság is. A szakértők az árnyékgazdaságot a GDP 20-30 százalékára teszik, ami 4-5 ezermilliárd forintot jelent évente. Az újág által megkérdezett szakember szerint a jövedelmük után semmiféle adót nem fizetők száma legalább félmillióra tehető. A tényleges foglalkoztatás pedig további tíz százalékkal meghaladja a hivatalosan kimutatottat - így az érintettek köre közelíti az egymilliót.


A feketegazdaságban, amely teljes mértékben elkerüli a közteherviselést - a 2002-es adatok alapján készült kutatás szerint -, majd 390-570 milliárd forint megy zsebből zsebbe, ami a minimálbérrel számolva is 230-340 milliárd forint személyi jövedelemadó- és tb-járulékbevétel-kiesést jelent az államkasszának. Abban a - nagyon is életszerű - esetben, ha a feketén dolgozók legalább kétharmadának a keresete a minimálbérnél csak 50 százalékkal magasabb, további 200 milliárddal kisebb az állam bevétele a lehetségesnél. És akkor még nem esett szó a szürkegazdaságról. Arról s szféráról, ahol a jövedelmek egy általában kisebb részét legálisan fizetik ki, ám jelentős hányada itt is láthatatlan marad. A feltételezések szerint itt mintegy 800 milliárd forintnyi keresettömeg válik adózatlanná, ami az állam bevételét további 480-550 milliárd forinttal apasztja. A szürkegazdaságnál a kutatás szerint még figyelembe kell venni az egyéni vállalkozók körét is, akik közül 250 ezren állítanak ki adóbevallást. A kutató úgy becsülte: a valóságosnál itt is jóval kevesebb az adózó jövedelem, a kieső államháztartási bevétel újabb 150-250 milliárd forint lehet a 2002-es adatok szerint.


Összegezve a számításokat: 1400-2000 milliárd forintnyi munkából származó jövedelem kerüli el a legális szférát. Ennek adó- és járuléktartalma legkevesebb ezermilliárd forint. Ez nagyságrendileg megegyezik az államkassza éves hiányával.