Heltai László szóvivő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján a beruházást értelmetlennek és károsnak nevezte. Szerinte a tehervasúti körgyűrű a vasút gondjaiból szinte semmit nem old meg, viszont 360 milliárd forinttal növeli az államadósságot. Azt mondta, korábban sok nyomvonal került szóba, de ezek közül most a legrosszabbat sikerült kiválasztani. Az elképzelés nem a már létező vonalakra épít, az egészet zöldmezős beruházásként kell megoldani - fejtette ki, megjegyezve, hogy a nyomvonal kialakítása miatt természeti értékeket is le fognak rombolni.

Az LMP véleménye szerint az elkerülő vasutat töredékáron meg lehetett volna valósítani a meglévő vonalak felújításával és néhány pálya karbantartásával - közölte Heltai László, aki végül azt mondta: véleményük szerint a beruházás valódi célja nem a vasúti teherszállítás helyzetének javítása, hanem az, hogy 360 milliárddal tőkésítsék fel azokat, "akiket a kormány szerényen magyar vállalkozóknak nevez, de tudjuk, hogy Fidesz-magyarul ez azt jelenti, hogy a Közgép és köre".

Szijjártó Péter külkapcsolatokért felelős államtitkár szerdán a kormányszóvivői sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a kormány döntött a Budapestet elkerülő, úgynevezett "V0-s" tehervasúti körgyűrű megépítéséről. A beruházás során 113 kilométer hosszú, kétvágányos, villamosított, két Duna-hidat is tartalmazó, nyílt vágányon óránként 160 kilométeres sebességet lehetővé tevő folyosót építenek meg.