Az Együtt pártalapítványának egyik zászlóshajója a Dolgozni, boldogulni program - amely olyan javaslatokat fogalmaz meg, amely a jelenlegi gyenge foglalkoztatási rendszer átalakításra ad alternatívákat. Az alapítvány negyedik tanulmányát mutatta be most Pápa Levente, az Együtt alelnöke. A dokumentum most a kisvállalkozói terhek csökkentésére fókuszál. A magyar munkavállalók csaknem fele - kétmillió fő - ugyanis a kis- és középvállalkozói (kkv) szektorban, ezen belül egymillió ember az egy-két fős mikrovállakozásoknál dolgozik.

A magyar gazdaság problémai összetettek, szerteágazóak, a most ismertett anyagnak nem célja az egész unortodox gazdaságpolitika bírálata. A tanulmány kimondottan a kisvállalkozások életét megnehezítő túlszabályozottság, a helytelen kormányzati szemlélet átalakítást javasolja. Bürokráciacsökkentő reformok mindig is voltak, most épp Lázár János próbálkozik ezzel, ám megkésve, ráadásul nincsenek jól meghatározott célok, úgyhogy nagy eredmények nem várhatóak - vélik a pártnál.

Magyarországon túlszabályozottság alakult ki bizalomhiány miatt, a cégek pedig nem tartják be a bonyolult szabályokat, erre válaszul a kormány újabb szabályokat, szigorításokat vezet be. Így a kkv-k fő tevékenysége nem az üzletmenet és vevők kiszolgálása, hanem az adminisztráció menedzselése - ez után jöhet csak az üzleti cégmenet. Az Együtt koncepcióváltást javasol, a párt szerint bizalomra van szükség.

Adminisztrációs plafon

Az anyag az adminisztrációs plafon bevezetést javasolja. A magyarországi jogszabályok ugyanis kiszámíthatatlanok, előre jelezhetetlennek. A plafon bevezetése olyan jogintézményt jelentene, hogy amikor új adminisztrációs terhet írnak elő a cégek számára, az nem történhet meg hatástanulmány készítése nélkül.

A tanulmánynak meg kell vizsgálnia, hogy az új teher hány többlet munkaórát jelent a cégeknek. Az új adminisztrációs teher pedig csak úgy lenne bevezethető, ha ezzel egyidejűleg a kormány megmondja, hol csökkent hasonló mértékben az adminisztráció - vagyis nem növekedhet a munkaórában mért adminisztrációs teher. A javaslat nem fantazmagória - ilyen rendszert már Kanada bevezetett.

Ha lenne plafon, a kormány is abban lenne érdekelt, hogy jobban átgondolja az intézkedéseit. A plafon egyúttal stabilizálná a terheket és a kormány is jobban átgondolná az új szabályozást. Az első lépés az adminisztratív terhek racionalizálása kell hogy legyen - ezt követné a plafon bevezetése.

Vége lesz az áfás-számláknak?

A fizetési forgalmi rendszert a tisztességes vállalkozások javára kell modernizálni: kevesebb papír alapú számla, internetes, online bankolás, olcsóbb online kasszák egyszámlás adó- és járulékfizetés. A jelenlegi elavult fizetési forgalom nagyban gátolja a gazdasági tevékenységet, ezért a témában több javaslat is született.

Az áfás számlák újragondolása az első javaslat e témában: nagyon költséges ugyanis a társadalom egésze számlára az áfa-számlák forgalma, elég csak a pénztáraknál feltolódó sorokra gondolni, amikor a vevők áfás számlát kérnek. A készpénzes áfás számlát teljesen eltörölné a javaslat. Az elképzelése szerint olyan elektronikus fizetési rendszert kell kiépíteni, amely automatikusan generálja az e-számlát, majd azt elküldi a NAV-nak és a cégnek.

A fizetések öt százalékánál elfogadható lenne a "sima" nyugta az adóhivatali elszámolásánál. A javaslat nem ellentétes az uniós irányelvekkel, ugyanis a kis összegű fizetéseknél mentesítés kérhető - hangsúlyozza Pápa Levente. Németországban például 150 euró alatti fizetéseknél, Nagy-Britanniában 250 font alatt nem kell számlát kérni. Ezt a szabályt lehetne bevezetni Magyarországon is, vagyis a cégek bevétele öt százalékáig elfogadható lenne a százezer forint alatti nyugta, efelett pedig csak elektronikusan lehetne fizetni - ehhez persze jelentősen fejleszteni kell a hazai fizetési rendszert. Ez azonban két-három év alatt megvalósítható. A javaslat hatására csökkenne a készpénzforgalom, fehéredne a gazdaság, de kellően rugalmas is, hisz a kis összegű beszerzések továbbra is rendezhetők készpénzben.

Magyarországon nagyon alacsony a bankkártya-elfogadó (pos) terminálok száma - ezek száma bő 100 ezerre tehető. Ennek oka, hogy alacsony a banki verseny és magasak a díjak. Amennyiben több pos-terminál lenne nagyobb versennyel, a költségek úgy csökkenhetnének, hogy bankok nyeresége sem csökkenne. Viszont az élénkülő elektronikus fizetés önmagában növelné a gazdasági növekedést - ezt már az MNB tanulmányai is többször így találták. Az Együtt most azt javasolja, hogy induljon el egy állami támogatású pos-terminál telepítési program: 3 milliárd forintból 30 ezer új elfogadóhely létesülhetne.

További kormoly teher a cégek számára, hogy a mai napig nem valósult meg az adóhivatalnál az egyszámlás rendszer. Így minden egyes adónemt külön számlára kell utalni. Az online kasszák bevezetése vitathatatlan siker, jelentős fehéredést hozott magával - minden kormányzati hiba, kapkodás ellenére - fogalmazott az ellenzéki politikus. Az Együtt szerint teljesen fölösleges az évi 20-30 ezer forintos éves felülvizsgálat - amely azt garantálja, hogy a cégek nem nyúltak bele az online kasszák programjába. A párt azt javasolja, hogy ez a felülvizsgálat a NAV feladata legyen, ingyenes szolgáltatásként. Ennek költsége évi egymilliárd forint lenne - ami eltörpül a többletbevételek mellett.

Az anyag tudatosan nem foglalkozik az a tranzakciós díjak átalakításával, az ugyanis csak egy nagyobb adóreform keretében menedzselhető, ezzel később foglalkozunk - ígérte Pápa.

Végett vetnének a hivatali halandzsának

A sárga lap bevezetése az NAV-nál és más hivataloknál azt jelentené, hogy adminisztrációs hibák elkövetése esetén első ízben a cégeket nem lehetne büntetni - hanem csak egy sárga lapos figyelmeztetés járna.

Az adóhivatalnak ugyanis nem behajtó,, hanem szolgáltató szervezetnek kell lennie. Ennek jegyében közérthetővé kellene tenni a hivatali leveleket, határozatokat. Ennek érdekében egy közérthetőségi előírást is be kellene vezetni a magyar hivataloknál. A közérthető határozatok önmagukban csökkentik a adminisztrációs terheket és erősítenék a szabálykövetést. Emellett a többszörös állami adatbekérést is megszüntetnék.

A javaslatok - a pos-terminálok kivételével - megvalósítása pár hónapon belül érdemben csökkentené a kkv-k adminisztrációs terheit. Mindezt a párt a képviselőin keresztül a parlament elé terjeszti a következő hetekben - mondta Pápa. A politikus szerint naivitás lenne azt gondolni, hogy a parlament már most érdemben foglalkozna javaslataikkal - ám szerint azok középtávon reálisan megvalósulhatnak.