Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A parlament költségvetési bizottsága szerdai ülésén megtárgyalta a mintegy 1150 érvényes költségvetési módosító javaslatot, amiből összesen ötöt engedett át a bizottság kormánypárti többsége. A támogatott javaslatok között nincs ellenzéki indítvány, holott az 1150 érvényes javaslatból 1140-et az ellenzéki, illetve független képviselők jegyeztek.

A javaslatok között két figyelemre méltó akad: az egyikkel a reklámadó tervezett bevételi szintjét a korábban meghatározott 16,9 milliárd forintról 14 milliárd forintra mérsékelték, amit a kormányzat a megváltozott adószabályokkal magyaráz. Az adó korábban 100 millió forint árbevétel alatt 0, felette 5,3 százalék volt, ám a szabályozást az Európai Bizottság visszavonatta a kormánnyal, hiszen az versenytorzító hatású. A kormány 9 százalékos adót javasolt, ám végül a parlament 7,5 százalékra mérsékelte azt - ebből várnak 14 milliárd forint bevételt.

A parlament tavaly már döntött arról, hogy az éttermi szolgáltatások áfáját az idén 18, jövőre pedig öt százalékra mérséklik. Ám a kormány már tavaly megrettent nagylelkűségétől - hisz nem igazán érthető, hogy ezen szolgáltatások miért adóznának a szuper-kedvezményes kulccsal, ezért 2018 januárjától négy százalékos különadót azonnal kivetettek az éttermekre. Az új adó alapja ugyanaz, mint az áfáé és 4 százalékra rúg, a neve "turizmusfejlesztési hozzájárulás" lett. Az eredeti 2018-as költségvetési javaslatban nem szerepelt ez az adónem, most a kormány egy bizottsági módosító keretében nyújtotta be, és 11,4 milliárd forintot kíván beszedni belőle.

A pluszbevételekből a kormány a felsőoktatás támogatását, ezen belül is a "kiválósági támogatásokat" növelné. Így erre a célra az eredeti 11 milliárddal szemben 26 milliárd forint jutna. A programból az egyetemi kutatási tevékenységet támogatják majd.

A költségvetési bizottság támogatta azokat a módosító javaslatokat is, amelyek 6,1 milliárd forinttal emelnék a közút-fejlesztéseket, a plusz pénzből Jászberény környékén építenének elkerülő utakat. Az elfogadott módosítások nullszaldósak, ugyanis néhány kiadási tételt cserébe csökkentettek. A javaslatokról két hét múlva szavaz a parlament - ám mivel azokat vagy a kormány nyújtotta be, vagy legalább támogatta - azokat nagy valószínűséggel el is fogadják majd.

NGM: így is jól járnak az étteremek

Majd egy éve, 2016. június 7-én szavazta meg az Országgyűlés azt az új szabályt, amelynek eredményeképpen összességében 18 százalékkal kevesebb forgalmi jellegű adót kell fizetniük a vendéglátóknak minden olyan, étkezőhelyi vendéglátásban étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom után, mint kellett 2016-ban - olvasható az NGM lapunknak a cikk megjelenése után megküldött közleményében.Ez abból adódik, hogy az áfa mértéke 2018. január 1-jétől 5 százalékrra, azaz 22 százalék ponttal csökken, ami ellensúlyozza a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás mértékét, illetve ennek felhasználása teljesen kötött, hiszen, mint a nevéből is adódik, kizárólag turizmusfejlesztésre lehet fordítani, ami hosszú távon a vendéglátóhelyek forgalmának növekedését, ezáltal a bevételek emelkedését fogja eredményezniAz érintett piaci szereplőknek - akik tulajdonképpen ezzel az intézkedéssel így duplán jól járnak, hiszen összességében kevesebb adót fizetnek, de a befizetésüknek közvetlen forgalomnövelő hatása is lesz - hosszú - másfél éves - felkészülési időt biztosított a kormány, hiszen a szabályozás már majd egy éve érvényes, és csak 2018. január 1-jét követően lép hatályba.