Amennyiben egy bíróság érvénytelenít egy adott szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen szerződéses feltételt, azt a szolgáltatóval ugyanilyen szerződést kötő további fogyasztóknak sem kell betartaniuk - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága. A luxemburgi székhelyű bíróság a magyar Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és az Invitel Távközlési Zrt. között folyó jogvita keretében uniós szintre került kérdésben foglalt állást.

A Pest Megyei Bíróság kérdésére válaszolva az uniós testület megállapította: összeegyeztethető az EU-szabályozással az a magyar rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy "valamely tisztességtelen kikötés érvénytelensége közérdekű kereset alapján történő kimondásának joghatásai valamennyi érintett fogyasztóra kiterjedjenek".

Az Európai Unió Bírósága szerint ez a szabályozás "megfelelő és hatékony eszköz a tisztességtelen feltételek alkalmazásának megszüntetésére".

Sok volt a panasz

A bíróságnak az ítéletet ismertető közleménye emléketetett: az alapügy azzal kezdődött, hogy a magyar hatósághoz számos panasz érkezett a fogyasztóktól a telefonszolgáltatásokat nyújtó Invitel társasággal szemben, mivel az előfizetési szerződések általános feltételei közé egyoldalúan egy olyan kikötést illesztett be, amely jogot biztosított számára, hogy a "megbízási díjat", azaz a számlák átutalási megbízással történő fizetésének díját utólag számlázza ki az ügyfeleknek. E megbízási díjak kiszámításának módját ugyanakkor e szerződések nem írták elő.

A hatóság úgy ítélte meg, hogy a szóban forgó kikötés tisztességtelen szerződéses feltételnek minősül, és a magyar bíróságtól e kikötés érvénytelenségének megállapítását, valamint a "megbízási díj" címén jogosulatlanul beszedett díjak visszatérítését kérte.

Az uniós bíróság emlékeztetett arra: az irányelv kötelezi a tagállamokat, hogy adott esetben kimondassák a tisztességtelennek minősített kikötések alkalmazásának tilalmát.

A testület szerint "a közérdekű keresetek elrettentésre irányuló céljának hatékony megvalósítása megköveteli, hogy az érintett eladóval vagy szolgáltatóval szemben indított ilyen kereset alapján tisztességtelennek minősített kikötések ne jelentsenek kötelezettséget ... azon fogyasztókra nézve sem, akik az eljárásban nem vettek részt, de akik ezen eladóval vagy szolgáltatóval ugyanezen általános feltételeket alkalmazó szerződést kötöttek". Hozzátette: "a tisztességtelen kikötések alkalmazásának megszüntetésére irányuló kereseteket akkor is meg lehet indítani, ha e kikötéseket e szerződésekben még nem használták".

Tisztességtelen kikötések és kötelezettségek

A tagállamok illetékes szerveinek - az uniós bíróság indoklása szerint - gondoskodniuk kell arról, hogy a tisztességtelen kikötés ne jelentsen kötelezettséget az ugyanezen általános feltételeket alkalmazó, ilyen kikötést tartalmazó szerződést megkötő fogyasztóra nézve.

Az uniós testület ugyanakkor azt is leszögezte: annak megítélése a nemzeti bíróság hatáskörébe tartozik, hogy az Invitel vitatott kikötése tisztességtelen jellegű-e vagy sem. A magyar bíróságnak az ítélet szerint "a szerződésben szereplő valamennyi kikötés, illetve az alkalmazandó nemzeti szabályozás fényében különösen azt kell megvizsgálnia, hogy a nyújtandó szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak megváltoztatásának okait vagy módját egyértelműen és érthetően fogalmazták-e meg, illetve azt, hogy a fogyasztók jogosultak-e a szerződés felmondására".