BUX
38657

A Bokros-csomag kulisszatitkai - ezeket fogadjunk, Ön sem tudta

A Bokros-csomag, amelynek hallatán még a mai napig sokan felszisszennek, március 12-én lett 20 éves. A negatív hatásai miatt politikusok még a mai napig szeretnek elrettentő példaként riogatni vele, az azonban vélhetően kevesekben tudatosult, milyen lehetetlen helyzetben is volt akkor Magyarország. A program kidolgozásában és végrehajtásában részt vevő kulcsszereplők személyes élményeiből kiderül: voltak ma már megmosolyogtató történetek is. Utazzon velünk az időben!

Szabó Zsuzsanna, 2015. március 15. vasárnap, 12:44

A Bokros-csomag, amelynek hallatán még a mai napig vélhetően sokan felszisszennek, március 12-én lett 20 éves. Az 1990-es évek közepén végrehajtott brutális kiigazításról általában a megszorítás és a szörnyűségek jutnak az utca embere eszébe, sőt, Bokros Lajos neve, vagy a Bokros-csomag a politikában egészen hatékony riogató eszközként is működött sokáig a választópolgárok győzködésében - bár utólag már többen elismerik annak szükségességét is. Azt lehetett sejteni, hogy Magyarország akkori helyzete nagyon rossz, ám hogy mennyire tragikus volt, azt talán kevesen tudták igazán. Az ebben az időszakban meghozott döntéseket kikényszerítő helyzetben azért voltak mai szemmel nézve már megmosolyogtató történetek is. Ezek egy részét oszották meg az intézkedések előkészítésében és végrehajtásában kulcsszerepet játszó szakemberek a Szabadság és Reform Intézet által a Bokros-csomag bevezetésének 20. évforduja alkalmából rendezett konferencián.

A magyar gazdaság a Bokros-csomag bevezetése előtt meglehetősen rossz állapotban volt, a helyzet komolyságát - mint a visszaemlékezésekből kitűnt - a politikai vezetés meglehetősen későn fogta fel. Voltak mindenféle kisérletezések arra, hogy megpróbálják elkerülni a szörnyű, népszerűségerrodáló intézkedéseket, ám addigra Magyarország meglehetősen reménytelen helyzetbe került és rá kellett döbbennie a politikai vezetésnek is: Magyarország tényleg elment a falig!

Út a falig

Békesi László volt pénzügyminiszter előadásából - amelyet Bokros Lajos (képünkön balról a 2.), volt pénzügyminiszter, a Közép-európai Egyetem tanára olvasott fel, miután ő nem tudott megjelenni a konferencián -  kiderült: az 1994-es választásokat 76 százalékos parlamenti többséggel az MSZP-SZDSZ koalíció nyerte meg. (A mandátumok abszolút többsége, 58 százaléka szocialista párté volt.) A kormány hivatalba lépésekor a gazdasági helyzetet súlyos makrogazdasági egyensúlyi problémák (ikerdeficit: a folyófizetési mérleg több mint 9 százalékos, az államháztartás 8,4 százalékos deficittel küszködött), gyenge gazdasági növekedés, alacsony beruházások, relatíve magas infláció, növekvő munkanélküliség és alacsony versenyképesség jellemezte. Az elhibázott fiskális politika mellé rossz monetáris politika is társult: az "erős forint, erős gazdaság" szlogen jegyében az akkori jegybank mesterségesen erősítette a forintot, a reálfelértékelődés 15 százalékos volt. Magas volt az alapkamat és drága a hitelezés. A mesterségesen nyert hazai vásárlóerő rontotta az export versenyképességét, a lakossági megtakarítások pedig nem érték el a GDP 2 százalékát.

Gazdasági mutatószámok a GDP százalékában19931994199519961997GDP (%)-0,62,91,51,34,6Államháztartási hiány-6,6-8,4-6,434,8Elsődleges egyenleg-2,9-2,71,74,33,1Áht. bevétele (privatizáció nélkül)53,952,447,146,944,3Privatizációs bevételek4,83,68,32,54Áht kiadásai60,360,853,450,347,3Államadósság88,78684,371,562,9Infláció (%)22,518,828,223,618,3
Forrás: László Csaba előadása, Áldás vagy átok? című konferencia, 2015. márius 12.

A problémák kezelésére a Horn-kormány első lépései között pótköltségvetést fogadott el a '94-es hiány csökkentésére, ám a kormány eredetileg 100 milliárd forintos hiánycsökkentését a szocialista kormány frakciója 30 milliárdra redukálta. A '95-ös költségvetés alátámasztására átfogó stabilizációs költségvetés készült. A helyzetet rontotta, hogy 1994-ben tetőzött a mexikói válság, amelynek kapcsán a nemzetközi szaksajtó Magyarországot a következő dominóként emlegette.

Magyarország az IMF-hez fordult egy úgynevezett készenléti hitelmegállapodásért. Magyarország és a Valutaalap közötti viszony soha sem volt különösen zökkenőmentes - emlékezett vissza a konferencián Mark Allen, a varsói CASE kutatóintézet munkatársa, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt igazgatója és budapesti képviselője. Abban az időben viszont olyan drámaian rossz volt a magyar gazdaság helyzete, hogy a Valutaalap nagyon komolyan aggódott Magyarország miatt, miután túlságosan függött a nemzetközi tőkepiacoktól, és főleg, mert a magyar kormány vonakodott megtenni a szükséges lépéseket. Ráadásul a mexikói válság miatt attól tartott az IMF vezetősége, hogy annak hatása Magyarországot is eléri, a szükséges kiigazítás viszont óriási lett volna, Magyarország pedig nagyon rossz előélettel rendelkezett az ilyen intézkedések végrehajtását illetően. (Ekkor Magyarország az egyetlen olyan ország volt, ahol a korábbi IMF-programok közül egyet sem sikerült sikeresen lezárni.)

Amikor az akkori IMF-vezér Michel Camdessus 1994 őszén Budapestre érkezett, rendkívül elkeseredett tárgyalásokat folytatott Horn Gyulával - ez a hivatalos iratokban "hosszú, élénk és őszinte találkozóként" ("a long, lively and frank meeting") szerepel - jegyezte meg Allen, aki azt is hozzátette: a helyezetet csak rontotta, hogy a költségvetési célról például úgy próbáltak meg egyezkedni, hogy a hiányra különböző definíciót használtak.

Ekkor nem sikerült megállapodást kötni, és a feszültség is kiéleződött az IMF-fel. A miniszterelnök közben más finanszírozási forrást keresett annak érdekében, hogy el lehessen kerülni a megszorításokat, ezért - a Pénzügyminisztérium és az MNB tudta nélkül - támogatást kért a németektől, akik ígéretet tettek ugyan rá, ám Kohl kancellár azt is megüzente: csak akkor számíthat a Bundestag támogatására, ha Magyarország stabilizációs programot hajt végre.

A 95-ös költségvetés ennek jegyében készült el, de a kormány és az MSZP-frakció nem támogatta a stabilizáció legfontosabb elemeit: 3-4 százalék helyett 1-2 százalékos hiánycsökkentésre, nagyon kevés kiadáscsökkentésre tettek javaslatot. A költségvetés felpuhult, ráadásul a Valutaalappal ezen a bázison nem lehetett megállapodni. A pozitív lépések közül csak a társasági adó megfelezése, azaz 36-ról 18 százalékra való csökkentése ment át, ami a vállalkozásokat segítette.

Végjáték

Ezután jött a "végjáték". A szocialista párt frakciója január végén évértékelő ülést tartott, ahol két egymástól teljesen eltérő értékelés hangzott el az ország helyzetéről és a kormány munkájáról - az egyik a miniszterelnöké volt, a másik pedig a pénzügyminiszteré. Horn azzal vádolta a PM-et, hogy időben nem készítettek elő konkrét javaslatokat a gazdasági krízis kezelésére, ezért éleződött ki a finanszírozási helyzet. Ezzel szemben Békesi azt mondta, hogy a kormány halogató, átpolitizált, sunyi taktikázó magatartása, határozatlansága az egyik fő oka a problémák kiéleződésének és kiállt a stabilizációs program haladéktalan és teljes körű végrehajtása mellett. Miután személyes nézeteltérések is voltak - jegyezte meg Bokros - ezért Békesi lemondott, amit Horn elfogadott. Ezt követően februárban tartottak egy gazdasági csúcsot, ahol ismételten arra jutottak, hogy gazdasági stabilizációra van szükség, mert az ország fejjel rohan a falnak.

Surányi György az MNB elnöke, Horn Gyula miniszterelnök és Bokros Lajos pénzügyminiszter sajtótájékoztatón ismerteti a rendkívüli kormányülésen meghozott döntéseket 1995. március 12-énMTI

A Bokros-csomag elfogadását még az is "segítette", hogy amellett, hogy ekkorra teljesen elvesztette a magyar gazdaságpolitika a hitelességét a pénz- és tőkepiacokon, azaz semmilyen szintű bizalom nem volt az országgal szemben, az országkockázati prémium 600-800 bázispontot ért el, az inflációs várakozások az egekben (bőven 30 százalék felett) voltak, a forint állandó leértékelődési nyomás alatt volt, a hitelminősítők a program bejelentése előtt befektetésre nem ajánlott kategóriába sorolták át Magyarországot, sőt, még ezen belül is rontottak rajta.

Miiibőőől?

Draskovics Tibor (képünkön jobb szélen) akkori közigazgatási államtitkár személyes élményét felidézve elmondta, hogy ő 1994 ősze táján kezdte csak el igazán érezni, milyen nagy baj van, amikor egy péntek délután Czirják Sándor a jegybank akkori alelnöke felhívta és közölte: sajnos a jegybanknak nem áll módjában teljesíteni a Pénzügyminisztérium átutalási megbízásait, mert nincs miből. (Akkor még nem volt államkincstár, az MNB kezelte a költségvetés számláját). Azaz akkorra Magyarország valóban eljutott a falig - mondta Draskovics, aki azt is hozzátette: ettől kezdve, 1995 tavaszáig, "mint egy nem igazán professzionálisan működő kisvállalkozás", napi, aztán heti likviditásmenedzsmenti értekezleteken döntötték el, hogy melyik számlát fizetik ki.

Az ő meglátása szerint a kormány lassú, halogató, a bajjal szembesülni nem akaró politikája mellett a tragikus helyzet kialakulásában az 1990-es taxisblokádnak is nagy szerepe volt, ugyanis ez nagyon leszűkítette a mozgásteret, hiszen emiatt nem mert a kormány egy csomó szükséges lépést megtenni. Ennek így súlyos következményei lettek: kialakult egy minden szempontból fenntarthatatlan helyzet, amely a csőd felé mutatott. Ennek szerinte a legnyilvánvalóbb jele a megtakarítások drámai csökkenése és a forintból való menekülés, másik oldalról a finanszírozási lehetőségek beszűkülése és a teljes bizalomvesztés volt.

A komplex problémára egy nagyon komplex választ kellett adni. Miután Magyarországgal szemben semmilyen bizalom nem volt akkoriban, az is jelentős kihívást jelentett, hogy egyáltalán hitelesnek véljék a piaci szereplők a lépéseket. Ezt pedig csak - szó szerint - lépésről lépésre lehetett visszaépíteni. Draskovics és a konferencia más résztvevői is hangsúlyozták, hogy a Bokros-csomaggal sikerült azt megtenni, amit azóta soha: megmondták, hogy az adott helyzetet milyen célt követve, milyen eszközzel és milyen eredménnyel akarnak elérni, és mindezt számonkérhető és átlátható módon. Ennek folyamatnak a következetes végrehajtása hozta el fokozatosan azt a bizalmat, amelynek során egyre jobban elhitték a gazdasági szereplők, hogy valóban az történik, amit a kormányzati döntéshozók mondanak és tényleg komolyan is gondolják azt, amit mondanak.

Süllyedő hajó

László Csaba (képünkön bal szélen), aki 1995 januárjában egy államháztartási reformmal foglalkozó csoportot vezetett főosztályvezetőként, annyira reménytelennek látta a helyzetet, hogy a "süllyedő hajó" elhagyása mellett döntve, épp egy vezérigazgató-helyettesi állásra szerette volna lecserélni akkori minisztériumi pozícióját. Végül Draskovics és Bokros győzte meg, hogy "még ne siessen el annyira, lenne még egy kis feladat". Szkeptikus volt ugyan - mesélte László Csaba, aki jelenleg a KPMG adótanácsadó cég szenior partnere -, de végül Bokros azzal győzte meg, hogy elmonta: "a miniszterelnök úr most már megértette, hogy nem lehet így tovább menni, csődbe fogunk menni, a németek világosan megüzenték, hogy csak akkor támogatnak és segítenek minket, ha a saját ügyeinket rendbe tesszük."

Ez a rendbetétel pedig olyan alapvető intézmények és mechanizmusok létrehozását is jelentette az adósság- és hiánycsökkentésen kívül, amelyeket ma már természetesnek vélünk: például az államkincstár és az államadósság kezelő létrehozása, új elvek bevezetése az államadósság kezelésében, illetve annak a mechanizmusnak a kialakítása, amellyel az államháztartás sokkal kézbentarthatóbbá vált. Ebben az időben nemhogy a költségvetésben nem számolták ki az államháztartási hiányra a célszámot, de olyan hosszú távú kitekintések sem voltak, hogy 2-3-4 év múlva milyen hatásai lesznek az aktuális költségvetési politikának. A közbeszerzési törvény megalkotása pedig annyira új volt, hogy a bevezetése már önmagában segítette a kiadások visszafogását: mivel akkor még nem nagyon ismerték ennek a mechanizmusát, óhatatlanul lelassította az áht kiadások kiáramlását a költségvetésből. Ezek akkor szinte reformértékű lépések voltak, de ma már csak mosolygunk rajtuk, mert teljesen maguktól értetődőnek gondoljuk - jegyezte meg László Csaba.

Nulla hitelességgel és ernyő nélkül lavíroztunk

Surányi György volt jegybankelnök a példátlan együttműködést emelte ki a különböző intézmények szakemberei között. Enélkül az összehangolt munka nélkül ezt a programot nem lehetett volna megvalósítani - mutatott rá. Emellett azonban az is nagyban hozzájárult a program megvalósításához, hogy nemzetközi szervezetek vezetői egyoldalúan, egyértelműen és nyilvánosan támogatták a programot, annak ellenére hogy 1995-ben Magyarország nem tudott megállapodni az IMF-fel - így egy éven keresztül úgy működött a program, hogy nem volt felette semmiféle nemzetközi ernyő. Mindezek dacára a program egyik legfőbb támogatója Stanley Fischer volt, az IMF első vezérigazgató-helyettese, de komoly támogatást kapott Magyarország a Világbank vagy az EBRD elnökétől, Charles Dallarától, a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) elnökétől, Larry Summerstől, az amerikai pénzügyminisztérium álllamtitkárától, és Jürgen Starktól a német pénzügyminisztérium államtitkárától. Ez azért volt fontos - hangsúlyozta Surányi -, mert az ő támogatásuk nélkül nem lehetett volna gyors áttörést elérni a pénz- és tőkepiacok bizalmának visszaszerzésében.

Forrás: Surányi György előadása, Áldás vagy átok? című konferencia, 2015. március 12.

Az ok, amiért nem tudtak megállapodni az IMF-fel az volt, hogy maga a program egy heterodox program volt, a valutaalap pedig egy ortodox kiigazítási programot képzelt el, ami abban állt, hogy egyoldalúan, csak és kizárólag a költségvetés hiányának lefaragásával célozták meg a fenntarthatatlan külső egyensúlyt. Ez viszont már az első évben olyan költségvetési kiigazítást igényelt volna, ami sem politikai, sem társadalmi, sem gazdasági szempontból nem volt vállalható - mondta a volt jegybankelnök -, ezért a költségvetési, monetáris és jövedelempolitika mixéből próbáltak egy olyan programot létrehozni, amely fenntartható, gyors növekedési pályára állítja a magyar gazdaságot.

Forrás: Surányi György előadása, Áldás vagy átok? című konferencia, 2015. március 12.

Jövedelempolitika szintén központi tétele volt ennek a programnak - emlékeztetett. A reáljövedelmek drasztikusan, 1995-96-ban együttesen közel 10 százalékkal zuhantak, ez még akkor is borzasztóan nagy áldozat, ha az figyelembe vesszük, hogy a '94-es választások előtt 6 százalékkal emelkedtek a reálbérek. Viszont ezt tette lehetővé azt, amire Surányi elmondása szerint ő személy szerint a legbüszkébb: a kiigazítás a munkanélküliség növekedése nélkül ment végbe, tehát nettó módon munkahelyek nem vesztek el a magyar gazdaságban. (A munkanélküliség a folyamat elejétől kezdve folyamatosan, 11 százalék feletti értékről 5-5,5 százalék körüli szintre csökkent a ráta, és nem közmunkateremtéssel!) Ehhez még Kornai János egyik elemzését idézve azt is hozzátette: a kiigazítás recesszió nélkül történt meg, ami azt mutatja, hogy a nagyon szigorú költségvetési politika, a még szigorúbb jövedelempolitika és egy legfeljebb alkalmazkodó, vagy neutrális monetáris politika volt az, ami együtt meg tudta fordítani a hiteltelenséget a magyar gazdaságpolitikában.

Tanulságok a mának

Bokros a konferencia végén az 1995-ös gazdasági és pénzügyi stabilizációnak számos, ma is érvényes tanulságára mutatott rá. Először is a program sikeréhez kellett, hogy az Antall-kormány végrehajtsa a piacgazdaságra való áttéréshez szükséges mikroszerkezeti átalakításokat - egyebek mellett a privatizációt, bankkonszolidációt -, amelynek eredményeképp a gazdaság már képes volt válaszolni a gazdaságpolitika üzeneteire, jelzéseire.

Bokros szerint nagyon fontos a gazdaságpolitikai lépések ésszerűsége, hitelessége és kiszámíthatósága. Ugyanakkor a program igen jelentős negatív hatásaira utalva hozzátette: nincs ideális, de van optimális gazdaságpolitika - amelyik jobb minden más lehetőségnél. Csak ortodox és heterodox gazdaságpolitika létezik - folytatta Bokros. Az ortodox gazdaságpolitika pénzpolitikai és költségvetési politikai lépéseket tartalmaz, a heterodox magában foglalja a jövedelempolitikát - az állami és a magán szektor béreinek szabályozását - is. Ennek célja a munka nemzetközi versenyképességének javítása, ha ez megtörténik, akkor a reálbérek a termlékenység arányában nőhetnek.

Ikerhiány és gyorsan szaporodó ikeradósság mellett nincs növekedés; rövid távon csak a megszorítások és az államcsőd között van választás (ez volt Magyarország választási lehetősége is 1995-ben.) Kicsi és nyitott gazdaságban a növekedés csak akkor fenntartható, ha elsősorban az export vezérli, ehhez pedig beruházásokra van szükség.

Ki lehet növekedni az adósságcsapdából, de ehhez az államadósság viszonylagos és abszulút csökkenése kell, ami javítja a beruházási klímát. Azonban nagyon fontos, hogy a kormánytól jövő jelzésekre a szereplők hogyan reagálnak, ez a visszacsatolás ugyanis visszafelé is igaz - hangsúlyozta Bokros, aki azt is hozzátette: a reformoknak az uralkodó magatartásminták megváltoztatását, nem a bevétel növelését kell célozniuk.

Az Alkotmánybíróság Bokros-csomagot érintő döntéseire utalva a volt pénzügyminiszter elmondta: az Ab teljesítette feladatát, miután a megszorítások bizonyos részét nem semmisítette meg, hanem csak elhalasztotta - azaz hagyott időt a felkészülésre. Az IMF-fel és a Világbankkal kapcsolatban pedig megjegyezte: ezek az intézmények nem ellenségek, hanem partnerek, hitelesítésük a pozitív folyamatokat erősíthetik. Egy ilyen program sikeréhez pedig a fent említettek mellett szerinte elengedhetetlen a becsületes, hosszú távú érdekeket szem előtt tartó hozzáállás és a konszenzus.