BUX
38657

A Corvinus közreműködik a szabálytalanságok kivizsgálásában

A Budapesti Corvinus Egyetem mindenben közreműködik a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) által korábban feltárt szabálytalanságok kivizsgálásában - közölte a felsőoktatási intézmény.

MTI, 2015. március 30. hétfő, 12:10

A rendőrség - a vs.hu értesülését megerősítve - vasárnap azt közölte: a Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. kerületi, valamint XIII. kerületi rendőrkapitánysága sikkasztás és hűtlen kezelés miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen a Budapesti Corvinus Egyetem korábbi gazdálkodásával kapcsolatban.

A Kehi által tavaly lezárt vizsgálat ezen következményeiről a sajtóban már több alkalommal jelentek meg hírek, ezek ismételt nyilvánosságának aktualitása az egyetem számára nem ismert - írta Rostoványi Zsolt rektor és Pavlik Lívia kancellár közös állásfoglalásában.

Megerősítik, hogy a Kehi az általa feltárt szabálytalanságokhoz kapcsolódóan feljelentéseket tett. Az ügyek kivizsgálásában az egyetem mindenben közreműködik, elősegítve a nyomozás sikeres lebonyolítását. Az egyetem a nyomozó hatóságok számára minden szükséges adatot, információt átadott, illetve átad a jövőben is. Az ügyekről ugyanakkor az egyetem további érdemi tájékoztatást nem adhat, arra egyedül és kizárólag - az eljárás veszélyeztetése nélkül - a nyomozó hatóság jogosult - jelezték.

Az egyetem számára kiemelt jelentőségű, hogy egyértelműen és világosan kiderüljön, történtek-e valóban visszaélések a múltban. A kancellária intézményének bevezetésével megújult egyetemi vezetés elsődleges feladatának és célkitűzésének tekinti a közpénzek átlátható és szabályos felhasználását biztosító belső kontroll és szabályrendszer kialakítását, amely képes a gazdálkodási szabálytalanságokat, visszaéléseket megakadályozni, és ebben a vizsgálati eredmények hasznos támpontul szolgálhatnak.

A Kehi jelentésében feltárt egyéb problémák megoldása már tavaly elkezdődött, és a felsőoktatási törvénynek megfelelő új duális vezetési struktúrában a Budapesti Corvinus Egyetem - mind gazdasági, mind akadémiai - vezetése elkötelezett a hosszú távú, fenntartható és szabályos működési feltételek megteremtése iránt.