A Parlament elé Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke szervezett demonstrációt. A tüntetésre, amelyen az MTI Hírcentrum tudósítója szerint több mint ezren vettek részt, vidékről is érkeztek demonstrálók. Sokan nemzeti színű zászlót lengettek, néhányan transzparenst tartottak, amelyen a bankokat bírálták.

Doubravszky György megismételte: háromoldalú szakmai munkacsoport összehívását kezdeményezi a devizahitelesek gondjainak megoldására. Azt javasolja, hogy a kormány, a Magyar Bankszövetség és a civil érdekképviseleti szervezetek három-három szakértője haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat annak érdekében, hogy a felek mielőbb kölcsönös egyetértésen alapuló megállapodásra jussanak.

A biztos elsőként annak tisztázását javasolja, hogy devizahitel, vagy devizához között forinthitel sodorta kilátástalan helyzetbe az érintett adósokat. Javasolja azt is, hogy a tárgyalások megkezdésével egy időben 45 nappal hosszabbítsák meg a március 1-jén hatályát vesztő - lakáshiteleseket, illetve a közműtartozást felhalmozókat érintő - kilakoltatási moratóriumot, s ez a határidő, a tárgyalások menetétől függően, közös szándékkal további 45 nappal hosszabbítható legyen.

A pénzügyi jogok biztosa a szombati tüntetésen úgy fogalmazott: a javaslatában, melyet meg is küldött a bankszövetségnek és a kormánynak, az szerepel, hogy két hét múlva, hétfőn üljenek asztalhoz, addig szavai szerint meg kell találni a minden fél által elfogadható szakembereket. Hangsúlyozta: az érzelmeket félretéve, szakmai módon kell megvizsgálni a kérdést. Reményei szerint őszre megtalálhatják a lehetséges megoldásokat. Hangsúlyozta: átfogó javaslat kell, mert szerinte az eddigi kormányzati megoldások, - amelyek bizonyos részproblémákat megoldottak - már nem elegendőek.