A Segélykiáltás Magyarországról című kommentárban a szerző, Nikolas Busse kiemelte: Európában nem lenne szabad azzal "elintézni" a szerb határon épülő határkerítés ügyét, hogy csupán "az Orbán-kormány újabb populista manőveréről" van szó, mert "az eset nem ilyen egyszerű". Rámutatott, hogy a népességhez viszonyítva az egész EU-ban Magyarországra érkezett a legtöbb menedékkérő az első negyedévben, és egy lakosra vetítve Magyarország három és félszer annyi menekültet fogadott be, mint Németország. "Ezért a kerítés mindenekelőtt egy kis nép segélykiáltása, amelyet nem csak az EU-bizottság nem hallott meg" - hangsúlyozta a FAZ szerzője.

Ugyanakkor "kérdéses", hogy a kerítés a gyakorlatban segít-e a magyarokon - tette hozzá Nikolas Busse. Kiemelte, hogy az eset rávilágít, "mi forog kockán: amennyiben az európai menekültpolitika nem vezet jobb eredményekre, visszatérnek a sorompók a kontinensre".

A FAZ Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterről Kerítéskirály címmel közölt portrét, amelyben a szerző, Stephan Löwenstein kiemelte, hogy Lázár János Orbán Viktor "jobbkeze" és a "fiatal gárdához" tartozik, amely már erősebben határozza meg a kormány és a Fidesz arculatát, mint az 1989-es Fidesz-alapítók csoportja, a "régi gárda".

Lázár János vezetésével a Miniszterelnökséget "egyfajta árnyékkormánnyá" építették ki, és a tárcavezető Orbánhoz hasonlóan szívesen "áll bele a politikai vitákba". Ugyanakkor ezek során már "a főnökkel is hajba kapott". Ezért "figyelemreméltó" volt, hogy Orbán tavasszal arra intett, senki nem állhat a törvények felett, és nem élhet vissza a hatalmával. Ez figyelmeztetés lehetett a fiatalabb nemzedék egészének, vagyis Lázárnak is - fejtette ki Stephan Löwenstein, megjegyezve, hogy a politikában "öreg róka" miniszterelnök "lebegteti", hogy még mindig "trónörökösnek" számít-e Lázár.

Mindenesetre a menekültpolitika témájával a Fidesz ismét biztosította "véleményvezéri" pozícióját az országban, az pedig, hogy Lázár ehhez hozzájárult, megerősíthette helyzetét - vélekedett a FAZ tudósítója.