Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A HÖOK szombati, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: szervezetük a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos egyeztetések mindegyikén jelezte, hogy nem tud egyetérteni azzal az átsorolást érintő kormányzati javaslattal, amely 40 kredit megszerzését határozná meg minimum követelményként egy tanévben a hallgatók számára. Kifejtették: a HÖOK a javaslatban a többi közt azt kifogásolta, hogy egyes szakokon - például egészségügyi képzések esetében - előállhat az a helyzet, hogy a hallgatót akkor is átsorolhatják önköltséges képzésre, ha pusztán egy tantárgyat nem teljesít.

Hozzátették ugyanakkor, hogy a kormány által elfogadott felsőoktatási törvény előterjesztése számos befogadott több olyan javaslatot és kérelmet, amelyet a hallgatói képviselet kért, de, - mint írták - "az átsorolás kérdése sajnos mind a mai napig nyitott maradt". A HÖOK elhivatott a magyar felsőoktatás fejlesztése iránt, de csak olyan intézkedéseket támogat, amelyek ebbe az irányba mutatnak.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatási államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a többi között arról is beszámolt, hogy a hallgatók állami ösztöndíjas képzésből költségtérítéses képzésbe való átsorolásának feltételei megváltoznak, két félév átlagában 20 kreditet kell elvégezni és az intézmény által meghatározott tanulmányi eredményt kell elérni.