Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A helyhatóságoknak 120 milliárddal jut kevesebb a 2010-es büdzsében, ennek része lenne egy 50 milliárdos, illetve egy megyéket érintő forráskivonás. Lamperth Mónika, az MSZP önkormányzati szakpolitikusa a Világgazdaságnak elmondta, az előbbi kizárólag hazai forrásból finanszírozott fejlesztésekre vonatkozik, legfőképp a kistelepülések néhány milliós fejlesztéseit érintheti, az uniós pályázatokat nem.

Az MSZP költségvetési tervezéssel foglalkozó szakpolitikusai azt ígérik, az intézmények működőképességét nem érintik majd az elvonások, mint ahogy az Út a munkához program finanszírozása sem csökken.

A tegnap zárult egyeztetések második körében egyezség született arról is, hogy az egészségügy finanszírozása szinten marad, azonban a Népszabadság információi szerint az önkormányzatok, a MÁV és az oktatás terén még nem végleges a megállapodás.