A szöveg hangsúlyozza, hogy ez a gondolat Európa-szerte felmerült és a KDNP 2007-ben megfogalmazott nyugdíjreform tervezete is olyan rendszerre tesz javaslatot, amely jutalmazza azokat, akik a közösség érdekében erőfeszítést tesznek, akik befizetésekkel, illetve gondos gyermekneveléssel támogatják a rendszer fennmaradását.

Úgy érvelnek, hogy az európai országokban működő felosztó-kirovó nyugdíjrendszerben az idősek nyugdíját az aktív korosztály járulékfizetései biztosítják, a mai aktívak későbbi nyugdíját ezért gyermekeik generációja fogja fedezni. Álláspontjuk szerint azok is fognak nyugdíjat kapni, akik nem vállaltak gyermeket, de az ő nyugdíjukat "azok gyerekei fogják kitermelni, akik nem csak vállalták, de megfelelő nevelésben és képzésben részesítették őket". A KDNP ezért igazságosnak tartja, hogy akik "befektettek" a jövőbe, azok kapjanak ezért valamilyen többletjuttatást.

Azzal folytatják, hogy az említett koncepció szerint ez lehet nyugdíj-megállapítás szabályozása megfelelő szorzószámmal, korhatárkedvezmény vagy járulékfizetési kedvezmény. A gyermeknevelés költségeit vizsgáló kutatások szerint annak egynegyedét fedezik a társadalmi juttatások, míg háromnegyede a szülőket terheli, ezt az áldozatot kompenzálja némileg a javasolt nyugdíjreform - teszik hozzá.