Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Mivel a magyar nemzetgazdaságból 15-20 százalék közötti a turizmus részesedése, a kormány úgy döntött, hogy új fejlesztési programba kezd. Lázár elmondta, három fő helyszínt választottak a meglévő turisztikai háttértanulmányok alapján. Így 2019 és 2030 között a Balaton, a Fertő-tó és környéke, valamint Tokaj körzete lesz kiemelt helyzetben.

A Balaton fejlesztését teljesen egyértelműnek tartja környezeti okok miatt. A Fertő-tó térsége kapcsán kiemelte, hogy Sopronban már komoly belváros-rehabilitációs program kezdődött az elmúlt években, melyet folytat a kormány. Ezekről Orbán Viktor miniszterelnök is tárgyalt soproni látogatásán.

A tervek szerint 300 milliárd forintnyi forrást fordítanak a turisztikai fejlesztésekre. Ebből másik két kiemelt célpontja lesz a programnak, a Hortobágy és a Duna-kanyar.

A turizmus előli jogi akadályok elhárítását is megkezdték: a hobbi vagy nyaralóhajózást célozták meg a kerékpárutak terjesztésével. Elvárás lesz, hogy a közműcégek a saját költségükön váltsák ki az útban lévő oszlopaikat, elosztódobozaikat. A múlt héten arról is döntött a kormány, hogy 640 kilométer bicikliút épülhet több mint 27 milliárd forintból.