Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ingázás nem egy új keletű dolog, az 1970-es években például már az összes aktív kereső egyötöde járt a lakóhelyétől eltérő településen lévő munkahelyre dolgozni, szám szerint 977 ezren. A növekedés azóta sem állt meg - igaz, hullámvölgyek voltak -, így jutottunk el odáig, hogy a legfrissebb, 2011-es adatok szerint már 1,341 millió magyar ingázott, azaz a foglalkoztatottak 34 százaléka.

Az emelkedés az utóbbi időszakban a KSH szerint főképp - a gazdasági okok mellett - annak köszönhető, hogy a 2000-es években sokan költöztek ki a nagyvárosokból a környező településekre, miközben a munkahelyük megmaradt abban a városban, ahol korábban laktak.

Kattintson a nagyobb méretért!

És hogy kik azok, akik ingáznak? Főképp a 30 év alattiak, azon belül is jellemzően azok, akik még nem alapítottak családot. Ennek az az oka, hogy ők függetlenebb életformát tudnak kialakítani, de sokat számít az is, hogy könnyebben tudják vállalni az ingázással járó kényelmetlenségeket, mint az idősebb korosztály. Mindez számokkal kifejezve: amíg 2011-ben a 20-24 évesek között meghaladta a 40 százalékot az ingázók aránya, addig 55 év felett már egyharmad alá csökkent a számuk.

Érdekesség, hogy a férfiak könnyebben vállalják az ingázás okozta kellemetlenségeket, mint a nők: előbbieknél 38,7, utóbbiaknál pedig 28,7 százalék a munkahelyükre hosszabban utazók aránya. Ide kapcsolódik, hogy a szüleikkel élő felnőtt korú gyermekek általában jobban tudják vállalni az ingázással járó kényelmetlenségeket, mint például az egyedül élők.

A KSH megállapította azt is, hogy az ingázók iskolázottsági szintje 1990-ben és 2011-ben is alacsonyabb volt a helyben lakó és dolgozókénál, még úgy is, hogy ezen időszak alatt a magasabb iskolai végzettségűek körében is látványosan emelkedett az ingázók aránya: 14,6-ról 28,9 százalékra.

Kényszer és költözés

A statisztikából jól látszik, hogy egyre több szellemi foglalkoztatott dönt úgy, hogy bevállalja a napi utazást, ők 2011-ben már az összes ingázó 22,8 százalékát tették ki. Ugyanakkor a legtöbben (35,6 százalék) az iparban, építőiparban dolgoznak, de sokan vannak a vezető, értelmiségi foglalkozásúak (17,9 százalék), miközben a mezőgazdaságban elhelyezkedők alig ingáznak (1,9 százalék).

A szellemi foglalkozásúak növekvő ingázási hajlandósága összefügg a megváltozott munkaerő-piaci körülményekkel, amelyek következtében a munkavállalók egyre inkább hajlandók kedvezőtlenebb feltételeket is elfogadni. A magasabban képzett, szellemi munkaköröket kereső munkavállalók egyfelől akár kompromisszumok vagy nehézségek vállalása árán is igyekeznek hasznosítani értékes tudásukat, másfelől gyakran szakmai ismertségük, kapcsolataik segítenek abban, hogy távolabbi településen találják meg a számukra megfelelő munkahelyet. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szellemi foglalkoztatottak számának növekedésében annak is szerepe van, hogy sokan kiköltöznek a városból az agglomerációba - így pedig már ők is ingázónak számítanak a statisztikában.

Jelentős eltérések országszerte

Az ingázás intenzitása régiónként (és megyénként) jelentősen eltér egymástól. Közép-Magyarország különleges helyzetben van Pest megye települései és Budapest kapcsolata miatt. Budapesten a helyben lakó foglalkoztatottaknak csak 10,1, Pest megyében viszont 61,8 százaléka ingázott, így alakult ki a közép-magyarországi viszonylag alacsony, 30,4 százalékos ingázási arány. Az ingázók aránya a Közép-Dunántúlon (45,4 százalék) és a Nyugat-Dunántúlon (41,5 százalék) a legmagasabb, míg az Észak-Alföldön (30 százalék) és a Dél-Alföldön (25 százalék) a legalacsonyabb. Az egyes megyék ingázási intenzitására Budapest közelsége is hatással van, mert például Komárom-Esztergom megyében 46,6, Fejér megyében 46,1, Veszprém megyében 43,5, Heves megyében 45,7, Nógrád megyében 48 százalék volt az ingázók aránya.

Kattintson a nagyobb méretért!

A magyar foglalkoztatottak 2011-ben átlagosan 28 perc alatt jutottak el a munkahelyükre, 50,7 százalékuknak 16-60 percet kellett közlekednie, hogy el tudjon kezdeni dolgozni. A magyarok többsége (71 százaléka) azonban fél óránál kevesebbet utazik a munkahelyére - derül ki a statisztikai hivatal adataiból.

Az ingázóknál már más a helyzet, ott mindössze 50 százalék azok száma, kik fél óránál kevesebbet utaznak, további 35 százalékuk fél és egy óra közötti időt fordít a munkába járásra. Sőt, 5,5 százalékuk napi másfél óránál is több időt tölt közlekedéssel egy irányba. Ezek után kevésbé meglepő, hogy a naponta ingázók 47,9 százaléka autót használ a munkahely elérésére, távolsági buszt 23,7 százalékuk, vonatot 4,9 százalékuk, kerékpárt 1,3 százalékuk, míg motort 0,9 százalékuk használ.

Ingázás szakmák szerint

A KSH a több száz oldalas dokumentumban igen részletesen bemutatja, hogy mely szakmákban mekkora arányt adnak az ingázók, mi az alábbiakban néhány érdekesebb adatot emelnénk ki. A törvényhozóknak, minisztereknek és államtitkároknak például valamivel több mint negyede tartozik ebbe a táborba, míg a gazdasági, költségvetési szervezetek vezetőinek már majdnem harmada.

Ugyanakkor a vallási foglalkozásúak jóval az átlag alatt ingáznak (felsőfokú képzettséghez kapcsolódó munkánál 10,4, azon túl 8,7 százalék), hasonlóan alacsony arány csak a szemétgyűjtőknél (8 százalék) találtunk - ez utóbbival kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a segédmunkás jellegű foglalkozások hagyományosan az alacsonyabb ingázási intenzitású kategóriába tartoznak, mivel az ilyen munkakörben dolgozók általában a saját lakóhelyükön is találnak munkát. Érdekesség, hogy a vendéglátóiparban az átlagosnál kevesebb az ingázó (27,3 százalék), ahogy a jogi foglalkozásúaknál (21,4 százalék), tanároknál (szakmától függően 23,9-25,4 százalék) és az állattenyésztéssel foglalkozóknál is (26,4 százalék)

A másik oldalt a bányászati gépek kezelői jelentik, akiknek a 61,6 százaléka ingázott 2011-ben, de az úgynevezett összeszerelőknél is 60,8 százalékot mért a KSH. Átlag feletti ingázók a technikusok (45,8 százalék), forgalomirányítók (46,1 százalék), ápolók, szülészek (38,9 százalék), személy- és vagyonvédők (47,3 százalék), vagy éppen az erdő- és vadgazdálkodók (48,8, illetve 48,6 százalék).