Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hirtelen felmelegedés utáni gyors lefolyású virágzás és a kevés méh miatt nem lehet az idén kiemelt gyümölcstermésre számítani. Az ok prózai: a megfogyatkozott méhcsaládok egyszerűen nem győzték a sok munkát, a fák beporzását - közölte az Állami Gyümölcskutató Intézet.

Bár az intézet szakemberei kiváló szezont jósoltak a gyümölcsfák virágzásakor, kiderült, a robbanásszerűen bekövetkezett meleg egyszerre nyitotta meg a rügyeket, így a méhek szinte képtelenek voltak eredményes munkát végezni. Ráadásul nehezítette a helyzetet, hogy jóval kevesebb méh jutott a virágokra, a többségük ugyanis sokáig a kaptárban maradt, így nem tudott kialakulni megfelelő rajmennyiség.

"A hirtelen felmelegedés következtében a nyugalmi állapotban lévő bimbók kinyíltak, és a megszokott sorrend helyett most minden fafajta szinte egyszerre borult illatos virágba. Ez az összecsúszás bizony megzavarta a természet rendjét, a megtizedelt méhek pedig egyszerűen nem bírtak a feladattal, nem sikerült minden virágot beporozniuk" - mondta Szügyi Sándor, a kutatóintézet munkatársa. Ha kiemelt termés nem is várható, a szakember mindenkit megnyugtat: bár a méhek hatékonysága ezúttal elmaradt a várt értékektől, így is átlagos gyümölcsmennyiségre lehet számítani.