Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az ülésnap reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal indul, ezután kezdődik ismételt vita majd szavazás a közigazgatási perrendtartásról szóló törvényjavaslatról, amelynek egyes rendelkezéseit az Alkotmánybíróság korábban alaptörvény-ellenesnek találta, miután a köztársasági elnök a testülethez fordult - számol be az MTI.

A parlamentnek döntenie kell a kormány azon javaslatáról is, amely húsz különböző hatósági eljárási díj eltörléséről, továbbá az alapvető jogok biztosa jövő nemzedékek érdekeit védő helyettesének személyéről is.

A szavazásokat követően kezdődhet vita a kormány jogi határzárat szigorító javaslatáról, amelynek egyik legfontosabb változtatása az lehet, hogy az illegális bevándorlóknak egészen addig az országhatáron lévő tranzitzónában kell várakozniuk, amíg menekültügyi kérelmüket jogerősen elbírálják. (Nemrég megmutattuk, hogyan szórtak szét százmilliárdokat Orbánék.)

Szerdán több nemzetközi szerződés kihirdetését, valamint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2015-ös beszámolóját tárgyalják majd a képviselők.

Az Országgyűlés első idei ülése jövő hétfőn kérdésekkel és azonnali kérdésekkel fejeződik be.