Ha a kormány tartja magát ahhoz a kijelentéséhez, hogy nem tervez további forráskivonást a társadalombiztosítási alapokból, akkor az év végén a központi költségvetésből kell majd pótolnia a hiányt - mondta lapunknak Baraczka Mariann, a HealthCapital vezérigazgatója. Az egészségügyi tárca volt szakállamtitkára szerint a jelenlegi tb-finanszírozási struktúra elérte a működőképessége határát, a rendszer megváltoztatása nélkül pedig az államnak kell viselnie a bevételek elmaradásának következményét.

Mint ahogyan a júliusi államháztartási jelentésből kiderült, év végére a kormány a társadalombiztosítási alapok 157,1 milliárd forintos hiányával számol, míg a harmadik negyedév végén még ennél jóval magasabb, 206,1 milliárd forintos deficitet vár. Július végén 133,8 milliárd forint volt a tb-alapok hiánya. A Pénzügyminisztérium azt tervezi, hogy az utolsó három hónapban közel 50 milliárd forinttal csökkenti a deficitet, ami a szakemberek szerint - részben a tb-kasszát érintő szigorításoknak, részben a 13. havi nyugdíj kifizetése elmaradásának köszönhetően - a tervezettől elmaradó járulékbevételek dacára is teljesíthetőnek tűnik. Igaz, azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan miként és miből rendeződik majd a tb-kassza helyzete.

Baraczka szerint a járulékcsökkentés miatti bevételkiesés pótlásának egyik eszköze lehet az is, hogy az állam megnöveli az inaktívak után teljesített befizetéseket. A gyógyító-megelőző ágazat már nem viselne el további megszorításokat, racionalizálni azonban lehetne - véli a vezérigazgató. Ez jelentheti a finanszírozási technika változtatását vagy a járulékfizetők körének kiterjesztését. A teljesítményvolumen-korlát részleges eltörlése és a finanszírozás idei átalakítása azonban már rövid távon korrekciót igényel, mert látható, hogy a jelenlegi szabályok az ellátás csúcsán lévő intézményeket sújtják a leginkább - állítja a szakember.