Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Workania állásportál által működtett online fizetési felmérés legújabb eredményei alapján 2013 első hat hónapjában a munkavállalók 30 százaléka nem kapott semmilyen juttatást munkaadójától - ez némi javulás tavalyhoz képest, hiszen akkor az arány 33 százalék volt.

Az anonim bérkutatás részletes kimutatásaira tekintve még árnyaltabb képet kapunk a pozíciószintek szerinti összehasonlítás során: legrosszabb helyzetben a segédmunkások vannak, az ő esetükben 52 százalék azok aránya, akik semmilyen juttatást sem kapnak, de a felsővezetők közül is 13 százalék csak a fizetésére számíthat. Mindkét pozíciószint esetében enyhe javulás történt az elmúlt évhez képest, 2012-ben ugyanis a segédmunkásoknál 55, a felsővezetőknél pedig 16 százalék volt ez az arány.

Hasonló a helyzet a középvezetők körében is, ahol a juttatásnélküliek aránya a tavalyi 24-ről idén 22 százalékra csökkent, míg egyáltalán nem kapott béren felüli juttatást a szakmunkások és a szolgáltatási szférában dolgozók 43 százaléka, a műszaki területen szakképzett dolgozók negyede, illetve az admisztratív alkalmazottak 40 százaléka. Érdekesség, hogy ez utóbbi esetében 4 százalékos növekedés történt 2012-höz képest.

Tarol az Erzsébet utalvány és a SZÉP kártya

Az összes dolgozót figyelembe véve idén is a legnépszerűbb juttatás az Erzsébet utalvány, hiszen minden harmadik dolgozó megkapja a munkaadójától. A második legnépszerűbb juttatási forma pedig a SZÉP kártya - ebben a munkavállalók negyede részesül. A harmadik leggyakoribb céges juttatás a mobiltelefon, a kérdőívben résztvevők 17 százaléka ezt jelölte meg.

A hazai munkavállalók több, mint 10 százaléka kap még egészségpénztári támogatást (14 százalék), utazási bérletet (12 százalék), rugalmas munkaidőt (11 százalék), valamint meleg étkezési utalványt (10 százalék) munkaadójától. Érdekesség, hogy az ingyenes italellátás a tavalyi 11 százalékról idén 7 százalékra csökkent. Fél év elteltével is legritkább cafeteria a sport- és kultúrális juttatás (2 százalék), a lakástámogatás (1,2 százalék), valamint a mértéken felüli szabadság (0,8 százalék).

Ki, milyen juttatásban részesül?

A pozíciószint természetesen nagyban befolyásolja, hogy ki milyen juttatásban részesül - mutat rá a felmérés. A segédmunkások esetében Erzsébet utalványt a dolgozók 26 százaléka kap, az adminisztratív alkalmazottak és a szakmunkások esetében már 28 százalék, középvezetők és felsővezetők esetében 33 százalék, a műszaki területen szakképzett alkalmazottaknál pedig egészen 37 százalék.

A SZÉP kártyában a segédmunkások csupán 7 százaléka részesül, ezen kívül még a egészségpénztári támogatás (9 százalék), a hideg- és meleg étkeztetés, valamint az utazási bérlet jelentős a maga 7 százalékos gyakoriságával.

Az adminisztratív dolgozók esetében a legnépszerűbb juttatások nagyobb arányban fordulnak elő: SZÉP kártyát 14 százalékuk kap, egészségpénztári támogatást 10, helyi utazási bérletet pedig 9 százalék.

A műszaki és technikai szakemberek 16 százaléka rugalmas munkaidőben dolgozik, 20 százalékuk mobiltelfont kap magáncélokra, 10 százalékuk céges notebookot is használ, de természetesen az utazási bérlet (13 százalék), valamint az egészségpénztár (17 százalék) is népszerű.

Felsővezetők esetében a személygépkocsi már 38 százalékuknál megjelenik, a notebookot 41 százalék, a mobiltelefont pedig 58 százalék jelölte meg, de a rugalmas munkaidő is gyakori (30 százalék).