Az Atradius Credit Insurance kilenc EU-tagország 1758 cégének bevonásával készült tanulmánya megállapította, hogy a válság után növekedésnek induló piacon továbbra is komoly gondot okoz a cégek közötti nemfizetések, vagy a késedelmes kiegyenlítések gyakorlata.

A felmérés szerint a fizetési helyzet Olaszországban és Nagy-Britanniában a legrosszabb. A mediterrán országban a külföldi és a belföldi számlák 18 százalékát sohasem egyenlítik ki, míg Nagy-Britanniában ugyanez az arány 18 illetve 14 százalék. A felmérésben résztevő országok közül Hollandiában a legalacsonyabb, 3 százalék a nemfizetések aránya.

A nemfizetések mellett a késve fizetések is komoly gondot okozhatnak egy vállalkozásnak. A felmérés azt mutatja, hogy a számlák mintegy 30 százalékát késve fizetik ki, mindemellett 11-12 százalékuk esetében a lejárat meghaladja a 60 napot is. Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító országigazgatója szerint a jelenség hátterében az áll, hogy banki hitelek helyett inkább "szállítói hiteleket" vesznek igénybe a vállalkozók mindaddig, amíg nem látják a gazdasági fellendülést.

A nemfizetések ellen sok cég a fizetési határidők rövidítésével próbál védekezni, Észak-Európában jóval rövidebb ez az időszak, mint Dél-Európában. A belföldi partnerek esetében Dániában és Németországban a legrövidebb a fizetési határidő 22 illetve 24 nappal, ezzel szemben a külföldiek esetében a svédek járnak élen 31 nappal, miközben az uniós átlag belföldiek esetében 35, míg a külföldieknél 36 nap.

Vanek Balázs szerint azonban a hosszú fizetési határidők és a nemfizetések aránya között egyáltalán nincsen összefüggés, azaz önmagában a rövid fizetési határidő vállalása nem garancia a partner megbízhatóságára. Például az általában hosszú fizetési határidővel dolgozó spanyol vállalkozók (külföldiek esetében 67, belföldieknél 72 nap) a külföldi számlák mindössze 1 százalékát nem fizetik ki.