A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölte, hogy márciusban a naptárhatástól megtisztított adat szerint 4,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, a nyers adat alapján pedig 5,5 százalékkal.

Minden arra mutat, hogy tovább tart a bővülés

Tartósan magas maradhat a kiskereskedelmi forgalom növekedése, a reálbérek jelentős növekedése és a foglalkoztatás emelkedése miatt, így éves átlagban 4,2 százalékos növekedés várható a tavalyi - fehéredési hatást is tükröző - 5,8 százalékos bővülés után - mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A 4,7-5 százalékkal emelkedő bérek mellett a személyi jövedelemadó (szja) csökkentés is táplálja a fogyasztás növekedését, mivel a nettó bérek 6,2-6,5 százalékkal, a nettó reálbérek a 1 százalék alatti infláció mellett 5,3-5,5 százalék körül emelkedhetnek.

Tartósan alacsony olajárak mellett a kiskereskedelmi forgalom bővülése akár a várakozásokat is meghaladhatja, mivel alacsonyabb lehet az infláció, egyes ágazatokban jelentkező szakember hiány miatt gyorsabb lehet a bérkiáramlás - váli Suppan. A kiskereskedelmi forgalom növekedését középtávon a lakástámogatások kiterjesztése, a lakáspiac várható élénkülése is támogathatja.

Jót tesz a vasárnapi boltzár feloldása

A kiskereskedelmi forgalom lendülete kitarthat egész évben, idén 3-4 százalék átlagos növekedési ütem várható - közölte Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője. A második negyedévtől támogató tényező lehet a vasárnapi boltzár feloldása, bár a hatás mértéke nehezen becsülhető, azonban az elemző szerint az intézkedés stabilizálhatja, kismértékben gyorsíthatja a kiskereskedelmi forgalom bővülését.

Az első negyedévben látott kiskereskedelmi adatok összhangban vannak az elemző várakozásaival és megerősítik azt az álláspontját, hogy a GDP növekedés gerincét idén a háztartások fogyasztása adhatja. Ezt támasztja alá a gyors ütemű reálbérnövekedés is, amely elérte a 6,9 százalékot az év első két hónapjában. A szakember idén 2,2 százalékos GDP növekedésre, 2017-ben pedig a gazdasági növekedés újbóli gyorsulására számít, az ütem elérheti a 2,6 százalékot, a pozitív kockázatok miatt pedig meg is haladhatja azt.

A reálbér-emelkedés hajtja a növekedést

A márciusi adat a várakozásoknak megfelelő, bár a dinamikát tekintve némi visszaesést jelent a februári 6,5 százalékos növekedéshez képest, ugyanakkor jelentősen meghaladja a januári 1,7 százalékos bővülést - közölte Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője. A szakértő szerint az idén éves átlagban 5-6 százalék közötti bővülés várható a kiskereskedelmi forgalomban. A kiskereskedelmi forgalom növekedését elsősorban a reálbérek kiemelkedő, 6 százalékos emelkedése hajtja, amely lehetővé teszi a háztartások számára azt is, hogy a korábban elhalasztott vásárlásaikat bepótolják.

A márciusi növekedésben főszerepe volt a tartós fogyasztási cikkek forgalmának, például a háztartási gépekének, a nem élelmiszerek csoportjában ugyanis az 5,5 százalékos bővüléssel szemben 7,6 százalékos volt a többlet.