Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A változás a reklámközzétevőket érinti, több szabály is más lett. A reklámközzétevők 100 millió forintos árbevétel határig 0, e fölött 5,3 százalékos kulccsal voltak kötelesek árbevételük után reklámadót fizetni eddig. A bevételre számított progresszív adókulcsú adóztatást azonban az EU az európai szabályozással ellentétesnek minősítette, így mindenképpen szükség volt a hazai szabályozás módosítására.

A reklámmegrendelőknél nincs változás a reklámadó mértékében és a kötelezettségek teljesítésében, a reklámköltségeik után kötelesek továbbra is 5 százalék adót fizetni.

A most elfogadott törvénymódosítás a reklámközzétevők adózásának egységesítésére többlépcsős választ adott. Visszamenőlegesen 2017. január 1.- május 31. között a reklámközzétevők által fizetendő reklámadó kulcsa 0 százalékra módosul a törvény hatályba lépését követően. Majd 2017. június 1-től pedig a reklámközzétevők 7,5 százalékos adókulccsal adóznak.

A 2017. május 31-ig lezárult - azaz a 2014, 2015, 2016-os - adóévekre megfizetett reklámadót a cégek adótúlfizetésként vehetik figyelembe. Illetve az ezekre az évekre még meg nem fizetett reklámadót nem kell megfizetniük - értelmezte a változásokat Fekete Zoltán Titusz, az RSM Hungary adójogásza.

Mi lesz a túlfizetéssel?

Az adófizetésre kötelezetteknek a szokásos három lépcsős - adómegállapítás, adóbevallás, és adómegfizetés - kötelezettséget kell teljesíteniük. A szabályváltozás az első két kötelezettség alól nem ad felmentést a reklámközzétevők számára, vagyis az adómegállapítást és az adóbevallást ezen évekre is meg kell tenniük, ha mindeddig nem került rá sor.

A korábban megfizetett adót az adóhatóság a reklámközzétevők adófolyószámláján megjeleníti, ennek következtében a cégek a későbbiekben szabadon rendelkezhetnek az összeg felett. A cég a túlfizetés összegét az általános szabályok szerint kérheti kiutalni bankszámlájára, vagy átvezettetheti más adónemre, illetve az adott számlán tartva későbbi reklámadó kötelezettségével állíthatja szembe, így csökkentve esedékes befizetésének összegét.

A reklámadó módosítása hatással van a társasági adóra is!

A reklámadó megfizetését a reklámközzétevő cégek az adózás előtti eredmény terhére ráfordításként számolhatták el, érvényesíthették az éves társasági adóról (tao) szóló bevallásukban. Így 2017-ben a túlfizetésként jóváírásra kerülő eddig befizetett reklámadót, mint túlfizetést egyéb bevétel címen kell majd az érintett cégek könyveiben kimutatni.

A tao-kulcsok csökkentése miatt azonban a visszafizetett összegekre most egységesen 9 százalékos adóterhet kell megfizetniük a médiacégeknek, szemben a korábban hatályos 10, illetve 19 százalékkal. Így a korábbi ráfordításként elszámolt adó és a mostani jóváírás miatti adófizetési többlet pozitív szaldóval zárul a cégek számára

Azok a cégek, amelyek korábban magasabb kulccsal adóztak - 500 millió forint adóalap feletti cégek - még jobb helyzetbe kerülnek, mint kisebb versenytársaik - hívta fel a figyelmet a szakember.

Jön viszont az adóemelés 2018-ban

A 2017-ben a változások nyomán az effektív adóteher csökkenés, mivel a módosítás évében az adókulcsemelés ellenére az éves átlagos adóterhelés 4,375 százalék lesz. Továbbá a saját célú reklámkiadások után már nem kell reklámadót fizetniük a cégeknek.

Fontos azonban, hogy a módosítás nem érinti az adóelőleg megállapításával és megfizetésével kapcsolatos adókötelezettségeket - mondta az adószakértő. Az adóhatóság minden vállalkozás számára a reklámadó-előlegről benyújtott bevallásban szereplő összeget fogja az esedékességi időpontokban (július 20. és október 20.) előírni.

Mivel a 2017-ben teljesítendő adóelőlegeket még a régi szabályok szerint kellett kiszámítani, várhatóan sok cégnek kevesebb adót kell majd fizetnie 2017-ben, mint amit az adóelőlegről szóló bevallásban feltüntetett. Érdemes a vállalkozásoknak utána számolni, és ahol az eltérés jelentős mértékű, ott az adóhatóságtól kérni a fizetendő adóelőleg módosítását - emeli ki Fekete Zoltán Titusz. Majd 2018-tól - a mentességi határ felett - az érvényes adókulcs 7,5 százalék lesz, amely már magasabb terhet fog jelenteni az érintett cégek számára.