A romló külpiaci konjunktúrával összhangban a kivitel növekedése mindössze 2 százalékos idén, azonban a gyenge belső kereslet miatt az import stagnál. Ennek megfelelően a külkertöbblet idén elérheti a 7,6, majd jövőre a 8,5 milliárd eurót. A fizetési mérleg aktívuma így tovább bővül, a jövedelemsor egyre emelkedő hiánya ellenére - áll a Századvég anyagában.

A porgnózis szerint a fogyasztás 2012-ben jelentősen csökken a háztartási szektor hiteleinek a leépítése, valamint a visszaeső nettó reálbér (-1,8 százalék) miatt, jövőre ennek a felhasználási tételnek a stagnálását prognosztizálják. A vállalatok beruházási aktivitását továbbra is visszafogja az alacsony kapacitáskihasználtság, valamint az előrejelzési horizonton szűk hitelkínálat. A folyamatot 2013 második felében ellensúlyozhatja az állami beruházások várt bővülése, így összességében 2012-ben a beruházások 4,7, míg jövőre 0,4 százalékos csökkenésére számítanak.

Nem változtattak sem az idei, sem a jövő évre vonatkozó inflációs előrejelzésükön, eszerint 2013-ban a lassú dezinfláció nyomán év végére az év/év áremelkedés 4 százalék alá süllyedhet. A vezetékes gáz, a távhő, valamint az áram fogyasztói árának 10 százalékos mérséklése 0,8 százalékponttal fogja vissza az inflációt. Hosszú távú áremelő hatást fejt ki ezzel szemben a vállalatokat terhelő adóterhek növelése, valamint az 5 százalékot meghaladó minimálbér-emelés, továbbá az élelmiszerek drágulása. A kutatók számításai szerint megvalósítható a GDP-arányos 2,7 százalékos idei módosított hiánycél. A jövő évi költségvetéssel kapcsolatban meghirdetett csomagok végrehajtásával tarthatónak látszik a 2,7 százalékos célszint.

Prognózis (éves változás, százalék)

20122013
GDP-1,50,3
Háztartások fogyasztása-1,8-0,2
Bruttó állóeszköz-felhalmozás-4,7-0,4
Kivitel2,03,0
Behozatal-0,32,5
Külker egyenlege (milliárd euró)7,68,5
Fogyasztói árak5,74,3
Alapkamat az év végén (százalék)5,755,0
Munkanélküliségi ráta éves átlaga (százalék)10,810,8
Bruttó átlagkereset4,24,1
Folyó fizetési mérleg egyenlege (GDP százalékában)1,82,2
Áht ESA-egyenlege (GDP százalékában)-2,7-2,7
Forrás: Századvég Gazdaságkutató Zrt.