Az ICBC Standard Bank globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének közgazdászai a minap tájékozódó látogatást tettek Magyarországon. Tapasztalataikról összeállított, szerdán Londonban ismertetett beszámolójuk szerint az alacsony olajárak, a gyenge euró, valamint az eurójegybank (ECB) mennyiségi enyhítési ciklusából eredő olcsó finanszírozás együttes hatására "szárnyra kapott" a német gazdaság és különösen a német export, ami komoly lendületet ad a magyar ipari termelésnek és a magyar exportnak is.

A ház szerint ezt jelzi a magyar feldolgozószektor igen erős, 55,6-os márciusi beszerzésimenedzser-indexe (BMI) is, amelyet az exportrendelések hajtottak fel.
Az ICBC Standard Bank londoni elemzői szerint mindezek alapján egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a magyar folyómérleg-egyenleg többlete az idén eléri a hazai össztermék (GDP) 5 százalékát. A cég közgazdászai szerint ez erőteljes makrogazdasági elegyet alkothat a szilárd gazdasági növekedéssel, amely 3 százalék is lehet 2015 egészében, és az idei év végére valószínűleg fokozatosan 1 százalékra visszagyorsuló inflációval együtt.

Mindezt kiegészíti, hogy javul a kormány és a bankszektor viszonya. Ez a fejlemény megjósolható volt, tekintettel arra, hogy a magyar bankszektor jelentős része ma már hazai tulajdonban van, és az állam maga is jelentős részesedésekkel bír - fogalmaznak szerdai értékelésükben az ICBC Standard Bank londoni elemzői.

Az ICBC Standard Bank elemzői szerint az éves magyarországi infláció még jó ideig nem éri el a 3 százalékos célt a gazdaságban meglévő kihasználatlan kapacitástöbblet miatt. Emellett a forint erősödése és a magas reálkamatok is bőséges mozgásteret nyújtanak a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) további 0,45 százalékpontos kamatcsökkentésre, vagyis az újrakezdett monetáris enyhítés folytatására a 1,50 százalékos alapkamat eléréséig.

Az MNB enyhítési ciklusának várható végpontjáról megoszlanak a vélemények a londoni elemzői közösségben. Egyes citybeli házak szerint nem biztos, hogy a magyar jegybank a konszenzus által valószínűsített 1,50 százalékos alapkamatig folytatja az enyhítést, más cégek ugyanakkor nem zárják ki az ennél is alacsonyabb kamatmélypontot.

Ez utóbbiak közé tartoznak a Royal Bank of Scotland (RBS) londoni befektetési részlege. A ház felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzői szerdai előrejelzésükben közölték: véleményük szerint a 0,45 százalékpontos kamatcsökkentés a "minimum", amelyet a monetáris tanács várhatóan végrehajt a jelenlegi enyhítési ciklusban. Az RBS londoni elemzői alapesetben áprilisra és májusra további, egyenként 0,15 százalékpontos MNB-kamatcsökkentésekkel számolnak, hangsúlyozták ugyanakkor azt a véleményüket, hogy a kockázatok szilárdan a még további enyhítések felé hajlanak.

A ház szerint - függően az olajárak és a forintárfolyam dinamikájától - "erőteljes lehetőség", hogy az MNB monetáris enyhítési ciklusa az 1,50 százalékos alapkamat elérése után is folytatódik. Az RBS szerint az MNB várhatóan a forint érdemi gyengüléséig folytatja a kamatcsökkentéseket. Valószínűtlen ugyanis, hogy a monetáris tanács örülne az euróval szembeni forinterősödésnek, tekintettel arra, hogy az euróövezet a magyar gazdaság első számú kereskedelmi partnere, és az importált dezinfláció fő forrása is - hangsúlyozták az RBS elemzői.

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői azonban a szerdán ismertetett magyar, lengyel és cseh BMI-mutatókat értékelve közölték: véleményük szerint erőteljes ugyan a kockázata annak, hogy ezekben a gazdaságokban az infláció középtávon is elmarad a célszintektől, a térség szilárd feldolgozóipari teljesítménynövekedése azonban ennek ellenére is csillapíthatja az országcsoport jegybankjainak monetáris enyhítési készségét, különösen Lengyelországban és Magyarországon.

A GS elemzői ennek alapján 2015 hátralévő részében már nem is várnak további lengyel jegybanki kamatcsökkentést, az MNB részéről pedig fokozatos ütemű, összesen már csak 0,35 százalékpontos további enyhítést - vagyis 1,60 százalékos alapkamat-mélypontot - valószínűsítenek.