Korábban év végére ígérte az Emmi oktatási államtitkársága, hogy bemutatja az új Nemzeti Alaptanterv koncepcióját, ám Palkovics László államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte, hogy akár január közepére is csúszhat a bejelentés.

"Készül. Ez egy elég komoly munka. Egy olyan konferenciát szervezünk, ahol a részvétel egy fontos dolog. Úgy tűnik, hogy nem sikerült mindenkivel egyeztetni, fizikailag nem elérhetőek. Nagyon rövid az idő, de legkésőbb január közepéig ez meg fog történni, és akkor bemutatjuk ezt a koncepciót. Utána majd erről beszélünk" - közölte Palkovics László.

Az államtitkár rámutatott, hogy jelenleg a koncepcióalkotás zajlik, amelynek része, hogy különböző követelményszinteket határoznak meg a közoktatásban.

"Érettségi tanulmányi követelményszint ma is létezik. Ma az történik az ellenőrzött alaptantervben, hogy ezt bontjuk valamilyen formában vissza. De nincsenek köztes elemek, tehát nincs arra vonatkozóan explicit szabályunk, hogy mit kell 4. osztály végén mondjuk a gyerekeknek tudni, mit kell nekik elsajátítani, milyen kompetenciával, milyen képességekkel, milyen tudással kell rendelkezniük. Erről szól a mostani koncepció, ezt be fogjuk vezetni" - mondta az oktatási államtitkár.

Palkovics László hozzátette, hogy a koncepció már az óvoda befejezésekor, az általános iskola megkezdésekor támasztana bizonyos elvárásokat a gyerekekkel szemben, de rendezni kívánja a digitális oktatás és az kézírás, továbbá a lexikális tudás és a készségfejlesztés viszonyát és arányát is a tananyagban.

Januártól működnek a tankerületi központok

Megfelelő előkészület után január 1-jétől kezdődhet meg a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ decentralizálásával létrehozott 58 tankerületi központ működése - mondta az oktatási államtitkár.

Az oktatási törvények legutóbbi módosítása alapján tegnap óta hozhatják létre az illetékesek a Klik szétdarabolásával a január 1-jétől működő 58 tankerületi központot. Jelenleg az új iskolafenntartási rendszer előkészítése zajlik - mondta Palkovics László.

"Január 1-jétől kezdődik az a fajta működés, aminek az előkészületei történtek meg. Zajlik az önkormányzatoktól bizonyos iskolák működtetésének az átvétele, de itt is az átjövő kollégákkal idén már rendezni kell a viszonyt. Ezért szükséges, hogy meglegyenek ezek. De ez egy technikai kérdés, a működésünk már júliustól olyan, mintha meg lett volna, és január 1-jétől kezdődik ez élesben" - közölte Palkovics László.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy azért tervezték így az átmenetet, hogy ne okozzon váratlan nehézségeket az átállás.

Ellenzéki kritikák szerint azzal, hogy az eddig az önkormányzatok által működtetett iskolákat is átveszik ezek a tankerületi központok, befejeződik az iskolák államosítása. Palkovics László erre a következőket mondta: "Nyilván ez egy politikailag jól hangzó dolog, hogy államosítjuk az iskolákat. De az állam tartja fenn az iskolákat 2013-tól, aminek az volt az indoka, hogy az önkormányzatok különböző módon tudtak csak az iskoláikhoz viszonyulni: akinek volt pénze tudta finanszírozni, akinek volt tudása hozzá, hogy szakmailag irányítsa, annak ez működött, akinek meg nem, annak meg nem. Nagyon fontos dolog, hogy az oktatáshoz való hozzáférés az ne múljon azon, hogy az önkormányzatnak van pénze vagy nincs pénze. Miután itt a fenntartói és működtetői funkció ezekben az iskolákban mindig összekeveredett, nem nagyon tudtunk jó megoldást rá, ezért mondta azt a kormány, hogy legyen egyértelmű a helyzet" - indokolta az oktatási államtitkár az InfoRádióban.

Ettől kezdve azonban - tette hozzá az államtitkár - egyértelműen a tankerületi központok felelőssége lesz, ha valamelyik iskolában nincs kréta vagy wc-papír.