BUX
38228

A Tisza Tokajnál tetőzött

A Tisza középső szakaszán mindkét parton harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el szombattól, Szolnoknál a vízállás már 800 centiméter feletti értéket mutat, a tetőzés 970 centiméter körül várható - közölte Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője.

NAPI Online, 2006. április 8. szombat, 14:15

Varga László az MTI tudósításában hozzátette: az igazgatóság teljes területén összesen 531,1 kilométer hosszon védekeznek harmadfokon. A Közép-Tiszán az áradás üteme a következő napokban az eddigi 20-30 centiméterről napi 30-50 centiméterre emelkedik. A Hármas-Körös vízállása Szarvasnál szombaton 826 centiméter volt, a harmadfokú készültség már 800 centiméternél életbe lépett.


 A Köti-kövizig által védett gátak mentén fakadóvíz összesen 93 ezer, szivárgás közel 3 ezer méteren jelentkezik, csurgás 29 alakult ki. Az elmúlt 24 órában a védekezésben 2267 ember vett részt, valamint 397 közúti jármű, 88 építőipari gép és 3 vízi jármű.


A Tisza melletti Tószegen elkészült az új árvízvédelmi töltésszakasz. Több helyen megkezdődött a hullámverés elleni bevédés kiépítése, a gátak fóliázása az átázás ellen, valamint egyes magasparti szakaszokon a védvonal magasítása.


A munkákhoz az elmúlt 24 órában 1072 tonna kavicsot, 12 ezer négyzetméter fóliát és 115 ezer darab földes zsákot használtak fel.


Európa példát vehet Magyarországról, hiszen a körülötte lévő országokban kialakult hasonlóan komoly árvízi helyzetekkel lényegesen nehezebben birkóztak meg - mondta a környezetvédelmi és vízügyi miniszter pénteken Tokajon. Persányi Miklós vízügyi szakemberekkel és az önkormányzat vezetőivel végigjárta a tokaji gát azon szakaszát, amelynek a megerősítését folyamatosan végzik.


"Tokajnál a gát magassága megfelelő, de anyagában és erejében gyenge a töltés, ennek a megerősítésén dolgoznak". A többi Tisza-szakaszon is folyik az árvízi védekezés - közölte a tárca vezetője.