Szigetvári Viktor pártelnök pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, Habony Árpád szerintük tisztázatlan forrásokból gazdagszik, miközben adófizetői pénzeket kezelő emberekkel ápol kapcsolatot. A politikus ismételten felszólította a belügyminisztert Habony Árpád nemzetbiztonsági átvilágításának lefolytatására amiatt, hogy - a napvilágra került információk szerint - számos tárgyaláson vesz részt állami intézményekben vagy akár a miniszterelnök lakásán.

Végül az követelte az adóhivataltól, hogy azokat is vizsgálják meg, akik a hírek szerint a kölcsönt adták Habony Árpádnak, mert "szokás az adócsalóknál", hogy magánkölcsönöket vallanak be, amivel elfedik az adóhiányukat.

A 444.hu írt arról, hogy információik szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 2015. tavaszán vizsgálatot indított Habony Árpád ellen, aki együttműködött a hatósággal, és jövedelmei között több kölcsönt is megemlített. A portál beszámolója szerint Habony Árpád 2009 nyarán kamatmentesen, 7 évre, 20 millió forintot kapott kölcsön Tombor Andrástól, az állami Tokaj Kereskedőház felügyelőbizottságának elnökétől, Andy Vajna pedig 2010-ben és 2013-ban adott neki kölcsön száz-, illetve ötvenezer dollárt.

A sajtótájékoztatón Szigetvári Viktor véleményét kikérték arról, hogy Habony Árpád ismeretlen tettes ellen feljelentést tett adótitok megsértése miatt és polgári peres eljárást helyezett kilátásba a róla szóló hírnek helyt adó médiumok ellen. A pártelnök azt felelte, az adótitok fontos, és Habony Árpádnak joga van feljelentést tenni. Az viszont probléma - mondta -, hogy ezzel együtt "a szabad sajtót fenyegetni egy közszereplőnek, márpedig Habony Árpád közszereplő, nem kell, neki az volna a kötelessége, hogy nyilatkozzon (...) és magyarázatot adjon a vagyonosodására".