Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Összeállítjuk szakértő kollégáimmal azokat a konkrét javaslatokat, amelyeket be akarunk nyújtani a kormánynak" - mondta a miniszterelnöki biztos az InfoRádiónak. Hozzátette: ezeknek a javaslatoknak a világos irány megfogalmazása után nagyon komoly közgazdasági, műszaki, informatikai, pénzügyi, jogi, szakmai követelményeknek kell megfelelniük, és az érintett szakértőkkel, üzleti szereplőkkel, civil szervezetekkel egyeztetik őket.

"Nem viszek be egyetlen olyan javaslatot sem a kormány elé, amely nem kapja meg a szakértők döntő többségének támogatását" - jelentette ki Deutsch Tamás. Utána konkrét meglévő kormányzati szintű jogszabályok módosítására, fejlesztési programok beindítására, hiányzó jogi megoldások megalkotására és meglévő törvények módosítására vonatkozó kormányzati döntéseket fog kezdeményezni.

Deutsch Tamás szerint, mivel az emberek támogatták az adócsökkentést és támogatták az internet használat árának csökkentését, ezért szakértők közreműködésével olyan javaslatot tervez a kormány elé benyújtani, ami arról szól, hogy az internet használatot terhelő ÁFA 27 százalékról 18 százalék csökkenjen. A kérdést természetesen pénzügyileg és politikailag a kormánynak kell eldöntenie.

"Hasonló módon, mivel az emberek azt mondták, hogy legyen egy széles rászorulói kört kedvezményekkel segítő internetes alapcsomag, az erre vonatkozó javaslatot is letesszük a kormány asztalára" - közölte a miniszterelnöki biztos.

Az még kérdés, hogy pontosan kik, milyen helyzetben lévők legyenek a kedvezményezettek, és a kedvezmény finanszírozása milyen módon történjen, közpénzekből vagy piaci forrásokból.

"Az előttünk álló hónapokban az internet alapcsomag sok-sok ember számára elérhető valósággá válik, mert ezt az elképzelést támogatták az emberek. Ilyen gyakorlatias, konkrét javaslatokat fogunk november közepéig a kormány asztalára letenni" - mondta Deutsch Tamás.