A Napi Gazdaság hétvégi számának cikke

A világpiaci energiaárak az utóbbi években erőteljesen ingadoztak. A kétezres évek első felében trendszerű áremelkedést figyelhettünk meg, mely 2008 első felében tetőzött. Ekkor a kőolaj hordónkénti ára elérte a 130 dollárt. A súlyos nemzetközi recesszió hatására néhány hónap alatt mintegy hatvanszázalékos árcsökkenés következett. Ám 2009-től a reálgazdaság kilábalásával párhuzamosan intenzív áremelkedést figyelhettünk meg, és 2011 elején a fokozódó geopolitikai bizonytalanságok miatt ismét száz dollár fölé drágult az olaj. Az áremelkedés dinamikája meghaladta az általános infláció ütemét, vagyis az olaj relatíve drágult más termékekhez képest. Ezt tükrözi, hogy az olaj általános inflációtól megtisztított "reálára" két és félszeresére emelkedett 2000 óta.

A kőolaj világpiaci árának alakulása

Az elmúlt évtizedek általános tapasztalatai szerint az olaj és más energiahordozók drágulása kedvezőtlenül érinti az energiaimportőr gazdaságokat: növekedésük lelassul, míg az infláció emelkedik. Például az 1973-as olajválság fontos szerepet játszhatott a hetvenes évekre jellemző stagfláció (stagnáló növekedés, magas infláció) kialakulásában. Sőt, a második világháború óta minden jelentősebb recessziót az olaj gyors drágulása előzte meg. E logika alapján azt várhatnánk, hogy a 2008−2009-es válságból való kilábalást is visszavetheti az olaj ismételt drágulása. Ám a nemzetközi konjunktúra minden korábbi várakozásnál erőteljesebb: a recesszió mélypontja óta a világgazdaság teljesítménye rendre meghaladta az előrejelzéseket.

Nem minden olajsokk egyforma

Az ellentmondás természetesen csak látszólagos. A világpiaci nyersanyagárak a nemzetközi konjunktúra alakulásától is függnek. Az energiahordozók 2000-es években tapasztalt drágulásában jelentős szerepe volt a gyors világgazdasági növekedésnek. Kiemelt szerepet játszik Kína és más fejlődő országok felemelkedése: e gazdaságok egységnyi hozzáadott érték megtermeléséhez több energiát használnak fel, mint a fejlettebb országok. Mivel a fejlődő országok a 2008−2009-es recessziót is könnyen átvészelték, nyersanyagigényük is csak átmenetileg esett vissza. A váratlanul erős világgazdasági növekedést és az olaj ismételt drágulását az elmúlt negyedévekben jórészt a fejlődő régiók kedvező teljesítménye magyarázta.

Ugyanakkor 2011 elején az olajtermeléssel kapcsolatos aggodalmak is hozzájárulhattak az áremelkedéshez. A líbiai forradalom és az elhúzódó polgárháború tartós fennakadásokat okozhat az olaj kitermelésében. Líbia a világ olajtermelésének 2 százalékát adja. A többi olajtermelő (főleg Szaúd-Arábia) egyelőre képes pótolni a kimaradó szállítmányokat, de a rendelkezésre álló tartalék kapacitások is végesek. Az olajkínálat effektív (vagy akár csak várt) szűkössége is árfelhajtó erejű. Ebben az esetben azonban a világgazdasági hatások is negatívak lehetnek.

A hazai hatások nem csak tőlünk függnek

A hazai hatások számszerűsítéséhez elsősorban fő külkereskedelmi partnerünk, az euróövezet reakcióját kell megismernünk. Mivel Magyarország kis, nyitott gazdaság, ezért makrogazdasági kilátásainkat alapvetően a nemzetközi gazdasági folyamatok határozzák meg.

Empirikus becslések alapján, ha az élénk nemzetközi konjunktúra váltja ki az olaj drágulását, akkor az eurózóna kibocsátása is bővül. Ekkor a kibocsátási rés Nyugat-Európában pozitív, ami erősíti az inflációs nyomást. Erre az ECB reagál, hogy fenntartsa az árstabilitást az eurózónában. Mindez az euró erősödéséhez is vezet a dollárhoz képest. E forgatókönyvben a magyar gazdaság élénk külső kereslettel, emelkedő külföldi kamatokkal és euróban mérve visszafogottabb olajár-emelkedéssel szembesül.

A világ olajfelhasználásának változása

Ezzel szemben az olajtermelés váratlan visszaesése esetén fékeződik az eurózóna növekedése. A lassulás fokozatos. Ennek fő oka, hogy több európai országban az inflációhoz indexálják a béreket. Így a reálbérek és a fogyasztás csak lassan csökken. Az is tompítja az eurózóna visszaesését, hogy a nagy olajexportőr gazdaságok (például Oroszország) nyernek az olaj drágulásával, ami növeli az EU-ból származó termékek iránti keresletüket. Mindezek ellenére hosszabb távon visszaesik az eurózóna gazdasági teljesítménye. Ráadásul a bérindexálás gyakorlata miatt erősek a másodkörös inflációs hatások, azaz tartós inflációs nyomás alakul ki, amire az európai monetáris politika kamatemeléssel reagál. Mindezek hatására a magyar gazdaság gyengébb külső kereslettel és ismételten emelkedő külföldi kamatokkal szembesül.

A hazai infláció hasonlóan alakul mindkét forgatókönyvnél. A fogyasztói árindex a negyedik negyedévben éri el csúcsát. Ha az olaj dollárban kifejezett ára tartósan tíz százalékkal emelkedik, akkor 0,5−0,7 százalékponttal emelkedhet az infláció az áremelkedést követő 12 hónapban. Az emelkedő inflációra a monetáris politika szisztematikusan reagál az alapkamat emelésével, ami erősíti az árfolyamot, fékezi az aggregált keresletet és a középtávú cél felé tereli az inflációs várakozásokat. Mindez elősegíti az infláció mérséklődését a későbbi negyedévekben. Így a sokkot követő harmadik év végére az inflációs sokk teljes egészében lecseng.

A hazai konjunktúrafolyamatokra azonban a kétféle olajsokk merőben eltérő hatással van. Ha az erős világgazdasági kereslet váltja ki az olaj drágulását, akkor exportunk is dinamikusan nőhet. Ez bőven ellensúlyozhatja a dráguló energia keresletszűkítő hatását. Így a növekedés nem szenved kárt, bár a belföldi kereslet lassabban élénkülhet. Ám olajpiaci sokkok esetén a növekedési hatások negatívak. Ha a kitermelés tartós zavarai miatt 10 százalékkal drágulna az olaj, az néhány éven keresztül évi 0,2 százalékponttal vetné vissza a magyar gazdaság növekedését.

Változhat a növekedés szerkezete

Az MNB márciusi inflációs jelentésében bemutatott előrejelzése igyekezett mindkét forgatókönyv tanulságait figyelembe venni. Bár az olaj drágulása az elmúlt negyedévekben jórészt a vártnál kedvezőbb világgazdasági növekedésből fakadt, az elmúlt hónapokban az olajkínálat szűkösségével kapcsolatos félelmek is felerősödtek. A fő kérdés, hogy az arab országok felkelései hosszabb távon is ellátási zavarokkal fenyegetnek-e. Ha a geopolitikai feszültségek rövid távon oldódnak, úgy a hazai növekedési kilátások sem feltétlenül romlanak. Ellenkező esetben azonban a világ- és a magyar gazdaság is lassabban lábalhat ki a recesszióból.

A dráguló energiahordozók már 2010-ben is rontották volna cserearányunkat. Ezt eddig ellensúlyozta a gépipari exportárak emelkedése, ami részben a kedvező konjunktúrát tükrözte. Ám a két hatás aszimmetrikusan érinti a gazdaságot: míg a jórészt külföldi tulajdonú feldolgozóipari exportőrök helyzete javult, addig a hazai energiafogyasztók helyzetén rontott az olaj drágulása. Ez már a visszaeső üzemanyag-értékesítéseken is tetten érhető. Így a növekedés szerkezete eltolódhat: míg az export élénk maradhat, addig a belföldi fogyasztás kibontakozását fékezhetik a dráguló energiahordozók.

Pellényi Gábor, MNB