Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Megmenekülhet Esztergom, miután a város ma ismét tárgyalóasztalhoz ül a két hitelező bankkal, a Raiffeissennel és a K&H-val, illetve a Tállai András önkormányzati államtitkár vezette delegációval. A megbeszélés célja, hogy új reorganizációs tervet dolgozzanak ki az önkormányzat pénzügyi problémáinak orvosolására. Az Alkotmánybíróság tavaly decemberben visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a város koncepcióját, mert azt "törvénytelenül tartott testületi ülésen, a város vezetőjét és az ellenzéket kizárva" fogadta el a helyi Fidesz-frakció.

A mai tárgyaláson akár egy új koncepcióval, akár a régi újragondolásával dobhatnak mentőövet a városnak, amelynek fizetésképtelenné válását legutóbb szeptemberre prognosztizálták. A város vezetői nyár elején azt sem zárták ki, hogy ősznél hamarabb is bedőlhet a település, miután kiderült, hogy az 1,1 milliárd forint hiány nem váltható ki ingataneladással (Napi Gazdaság, 2012. június 27.).

Az új reorganizációs terv mielőbbi kidolgozását indokolja, hogy egyrészt szeptember 30-ig a városnak egymilliárd forintot kell kifizetnie a két pénzintézetnek, az összesen 4 milliárdos kötelezettség részeként, másrészt esedékessé válik a negyedévente esedékes 180 millió forintos − tőketörlesztést már nem, csak hiteltörlesztést jelentő − részlet is. Ősz elejére ígérték azt a 400 millió forintos állami inkasszót is, amely az önkormányzat tavaly decemberben átvett intézményeinek működtetési költségét fedezi.

A város havi működési költsége 120 millió forint, és szeptember közepén ugyan 1,5 milliárd forint adóbevételre számíthat az önkormányzat, az összegből 1,2 milliárd forint iparűzésiadó-tételt azonnal tovább is kell utalni, így októberre ismét a tönk szélére kerülhet a város gazdálkodása − legalábbis ha nem alakítják ki a reorganizáció új kereteit. Tétényi Éva polgármester azonban az utóbbi forgatókönyv megvalósulását nem tartja valószínűnek.

A városvezető szerint Esztergomban követik a Szentendrén történteket is, ahol hasonló csőd közeli helyzetet jósoltak korábban, mostanra azonban megoldódni látszik a probléma. A két város szakértők szerint azért kerül időről időre a figyelem középpontjába, mert a helyhatóságok esetleges fizetésképtelensége, illetve a kilábalás egyaránt precedens értékű lehet a súlyos financiális problémákkal, többnyire tetemes adóssággal terhelt önkormányzati szektor szempontjából. Szentendrén végül egy külsős reorganizációs menedzser segíti a folyamatokat, Polányi Sándor, a Herendi Porcelánmanufaktúra korábbi vezérigazgatója személyében, aki a város számláját vezető Raiffeisen Bankkal közösen menedzseli a pénzügyi egyensúly megteremtését.