BUX
39279

Akár újabb nyugdíjemelés is jöhet jövőre - megszólalt az államtitkár

Ha a jövő év első kilenc hónapjában a nyugdíjasok által vásárolt termékek ára meghaladja a korábbi várakozást, akkor a kormány visszamenőleg kiigazítja a juttatás összegét, vagyis a nyugdíjak mindenképp megőrzik majd reálértéküket – idézi a hirado.hu Novák Katalin államtitkárt.

Napi.hu, 2016. december 4. vasárnap, 12:51

Ha az infláció jövőre magasabb lesz, mint a nyugdíjemelés mértéke, akkor az állam korrigálja a juttatások összegét, pótolja a reálérték megőrzéséhez szükséges részt - mondta a Vasárnapi újságban Novák Katalin, család- és ifjúságügyért, valamint nemzetközi ügyekért felelős államtitkár.

Ha kell, újabb emelés lesz

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) tisztségviselője annak kapcsán nyilatkozott, hogy ellenzéki kritikák szerint, míg a november végén bejelentett nyugdíjemelés 1,6 százalékos, a jegybank jövő évre szóló inflációs előrejelzése 2,6 százalék.

Hangsúlyozta, a kormány 2010-ben vállalta, hogy megőrzi a nyugdíjak reálértékét, ami azt jelenti, hogy a jogosultak a kapott összegből ugyanazt meg tudják venni, mint korábban. Ha az év első kilenc hónapjában a kormányzat azt tapasztalja, hogy a nyugdíjasok által vásárolt termékek ára meghaladta a korábbi várakozást, vagyis a nyugdíjemelés januári mértékét, akkor visszamenőleg is kiigazítják az összeget.

"A nyugdíjasok nem tudnak rosszul járni"

Ha az infláció a vártnál alacsonyabb, akkor a nyugdíjasok megtarthatják a januártól megállapított pénzt, azaz ebben az esetben a nyugdíjuk reálértéke nő. Ez így volt az előző évek mindegyikében, az áremelkedés mértéke alatta maradt a várakozásoknak, ezért ebben az időszakban összességében 8,6 százalékos reálérték emelkedés következett be.

Novák Katalin elmondta, még tavasszal, a költségvetési törvényben 0,9 százalékos inflációval számoltak 2017-re, ezért a hatályos jogszabályok szerint januártól ezzel a mértékkel kellene emelni a nyugdíjakat. Mivel azonban most már úgy látják, hogy az infláció ezt valamelyest meghaladja majd, 1,6 százalékra módosították az emelés mértékét, anélkül, hogy a kormánynak erre törvényi kötelezettsége lenne. Ha az infláció ezt a mértéket is meghaladja, akkor sor kerül a novemberi korrekcióra.