A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

A tanács megalakításáról szóló, nyáron elfogadott törvényben felsorolt szervezetek részéről a jelentkezésre rendelkezésre álló határidőig összesen 37 delegálásra jogosult szervezet kérte képviseletét. Ezek közül kilenc munkaadói, hat munkavállalói érdekképviselet, illetve érdek-képviseleti szövetség. Ezek a szervezetek a korábban hatályos Országos Érdekegyeztető Tanácsról szóló törvényben előírt reprezentációt igazoló munkaadói érdekképviseletek és szakszervezeti konföderációk. A tárca tájékoztatása szerint a munkaadói érdekképviseletek, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, és a Magyar Agrárkamara delegáltjai adják majd  az NGTT gazdaságot képviselő tárgyaló oldalát.

A minisztériumhoz emellett hat egyéb olyan társadalmi szervezet részéről érkezett jelentkezés, melyek működésének célja a gazdasággal összefüggő érdekek képviselete, valamint tevékenységük területén jelentős piaci részesedéssel vagy gazdasági súllyal bírnak. Ezek akkor lehetnek az NGTT tagjai, ha ahhoz a gazdaságot képviselői oldal tagjai hozzájárulnak. Ezen túlmenően az NGTT-tagok közé öt személyt delegálhat majd a Nemzeti Civil Alapprogram tanácsa, ötöt pedig a tudomány képviselői, illetve négyet a magyar kormánnyal már együttműködési megállapodást kötött egyházak.

Az NGTT egyébként a gazdaság és társadalom fejlődését érintő átfogó ügyek, kormányzati ciklusokon átívelő nemzeti stratégiák megvitatására, valamint a harmonikus és kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés, illetve az ehhez illeszkedő szociális modellek kidolgozásának és megvalósításának előmozdítására létrejött, a parlamenttől és a kormányól független konzultációs, javaslattevő és tanácsadó testület. Jelenleg is formálódik az alakuló ülés napirendje, az ezt előkészítő tárgyalás ma lesz. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor kerülhetne a gazdasági miniszter ígérete szerint a minimálbér-emelésről és a munkaadók kompenzációjáról szóló javaslat a tanács elé. Azt sem lehet még tudni, hogy a jövő évi költségvetésből mekkora forrás jutna az NGTT működtetésére.