A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

A mai tematikus kormányülésre készített előterjesztésében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) egy, a magyar élelmiszeripar fejlesztésével kapcsolatos koncepciót készített, amelynek egy eleme a bajba jutott cégek megmentéséről szól − értesült a Napi Gazdaság. Mivel ez utóbbira csak nemzeti forrásból lenne lehetőség − a költségvetésben pedig másra sincs pénz −, konkrét pénzügyi segítségre aligha számíthatnak a vállalkozások. Az Európai Bizottság egyébként is árgus szemekkel figyeli az elmúlt évek valamennyi állami mentőakcióját, ezért a direkt pénzügyi támogatás nem lenne járható út.

Információink szerint a tárca előterjesztésében azt javasolja, hogy a kormány vizsgálja meg: elégséges-e a további működéshez egy-egy céget nemzetgazdasági, biztonsági szempontból stratégiai értékűnek nyilvánítani − meghatározott időre résztulajdont szerezve benne. Ennek egyik legfontosabb, még vizsgálatra váró pontja annak a résztulajdoni aránynak az eltalálása lenne, amelyet még Brüsszel is jóváhagyna. Ugyanakkor azt is érdemes megfontolni bármely vállalkozásnak, főleg a Malév hét végi agóniáját látva, hogy megéri-e neki az állami tulajdonostárs.

Az előterjesztés már nemcsak a kézműves élelmiszer-előállítást, hanem az iparszerű gyártást is a támogatásra érdemes ágazatok közé emeli és több kapcsolódó termékpálya-stratégia kidolgozását javasolja. Az elmúlt hónapokban ugyanis még a retorika szintjén is csak elvétve jelent meg, hogy a nagyüzemek is hasznosak lehetnek a nemzetgazdaság és az ország élelmiszer-ellátása szempontjából. Mivel komolyabb pénzügyi támogatásról vagy áfacsökkentésről 2012-ben aligha lehet szó, a VM is inkább az élelmiszeripar működését támogatná előterjesztésében egy több minisztériumra kiterjedő, 2-3-6 hónapos feladatlistával.

A VM egyebek között már tavasszal újra megnyitná az élelmiszeripart támogató jogcímét, ennek keretében a versenyképesség javítására, termékszerkezet átalakítására és élelmiszer-biztonsági, környezetvédelmi feltételek javítására, energiafelhasználás racionalizálására is lehetne pályázni. Az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) még rendelkezésre álló − igaz, meglehetősen korlátozott, mindössze 300 milliárd forintos − keretéből többek között átcsoportosítások révén igyekeznek növelni a célra jelenleg rendelkezésre álló, pár milliárd forintos tételt. Lapunk értesülései szerint ebből a támogatási körből kimaradna a halfeldolgozás mellett a borászat és a pálinkafőzés. Emellett, ha a kormány is rábólint, vizsgálni szeretnék annak a lehetőségét, hogy a még felhasználatlan GOP-forrásokhoz az Annex I körbe tartozó élelmiszer-ipari cégek is hozzáférhessenek.