Andor: Magyarországról csak röviden esett szó Brüsszelben

Magyarországról csak röviden esett szó a biztosok testületének ülésén, amelyen Olli Rehn gazdasági-pénzügyi alelnök ismertette javaslatait - mondta el Andor Lászó magyar EU-biztos a bizottsági ajánlások közzétételét követően után magyar újságíróknak.
MTI-Eco, 2013. május 29. szerda, 18:28

Az Európai Bizottság szerdán ismertette, hogy javasolják öt ország, közöttük a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. A bizottság ugyanis úgy látja, hogy Magyarországon a túlzott hiány kiigazítása megtörtént, és azzal számol, hogy 2013-ban a bruttó hazai termék 2,7 százaléka, 2014-ben pedig 2,9 százaléka lesz az államháztartás hiánya.

Andor László elmondta: a biztosok nyugtázták, hogy magyar részről további intézkedések történtek a hiány csökkentése érdekében, ami lehetővé tette az eljárás megszüntetésére irányuló javaslat előterjesztését.

"Az idei slágertéma Franciaország volt" - mondta Andor, és megjegyezte, hogy a francia gazdasági adatok nagy része általában együttmozog az uniós adatokkal, tehát az eurózóna második legnagyobb gazdaságának alakulásából jól lehet következtetni a várható összképre is. Franciaország ügyében a bizottság azt indítványozta, hogy hosszabbítsák meg a túlzott mértékű deficit elfogadható szintre faragásának határidejét 2015-ig.

Magyarországgal kapcsolatban "én magam azt mondtam, hogy a számok alapján kell ítélni, és a számok alapján ez teljesen helyes javaslat" - szögezte le Andor László.

A magyar EU-biztos felhívta a figyelmet arra, hogy a túlzottdeficit-eljárás nem egy ország gazdaságpolitikájának az egészét - sőt, még csak nem is a költségvetés egészét, annak szerkezetét, illetve nagyságát - értékeli, hanem csak és kizárólag a költségvetési egyenleget. Ilyen értelemben az eljárás megindítását, fenntartását vagy megszüntetését a számok alapján döntik el - mondta, hangsúlyozva, hogy az uniós országok gazdaságpolitikájának egészére nézve az Európai Bizottság az úgynevezett országspecifikus ajánlások között fogalmazza meg véleményét.

HOZZÁSZÓLÁSOK