Goodfriend augusztus közepétől már igazgatóként irányítja a State Department, vagyis az amerikai külügy e-diplomáciával foglalkozó irodáját (Office of eDiplomacy), ahol ezt megelőzően is dolgozott vezető tanácsadóként - számolt be a portál.

E részlegnek feladata, hogy az amerikai diplomácia a legújabb technológiák felhasználásával minél hatékonyabb legyen, jobban kommunikáljon, valamint a külügyi kormányzat átláthatóságával, az információknak a nyilvánosság számára is elérhetővé tételével foglalkozik.

A volt ügyvivőről legutóbb fél évvel ezelőtt lehetett hallani: egy blogbejegyzésben méltatta azt a Nyílt Kormányzati Együttműködés (OGP) elnevezésű nemzetközi platformot, amiből Magyarország épp akkor jelentette be kilépését.

Konkrét magyar ügyeket Goodfriend azonban már jó ideje nem kommentál, Twitterjén legutóbb a tavaly szeptemberi körúti robbantásra reagált - írta az Index.