Árvízhelyzet: Magyarországon még csak most jön a neheze - helyzetkép

A legfrissebb adatok szerint Budapesten a korábban vártnál egy nappal később, hétfőn tetőzik a Duna, 875 centiméteres vízállással - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) az MTI-vel kedden éjjel. Budapestnél a Duna vízállása elérte a rakpartok szintjét. Lezárják a 2-es és a 12-es főút egy szakaszát szerdán az árvíz miatt, de útlezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében is. Árad a Duna és a Morva Pozsonynál, tovább emelkedik az Elba vízállása, a Duna mentén csökkent a veszély Németországban, míg Csehországban sok helyen még mindig kritikus a helyzet.
MTI, 2013. június 5. szerda, 10:32

A folyó vízszintje a budapesti szakaszon 9 centiméterrel nőtt az elmúlt négy órában, kedden 23 órakor 648 centiméter volt. A tetőzést Nagymarosnál is hétfőre várják, 730 centiméteres vízállásnál. Ott kedden késő este 506 centiméteres vízszintet mértek, az emelkedés 6 centiméter volt négy óra alatt. A Szigetközben szombaton várható a tetőzés, a nagybajcsi vízmérce 890 centiméteres vízállásánál a közlemény szerint.

Budapestnél az eddigi legnagyobb vízállást 2006-ban rögzítették, akkor 860 centiméter volt a Duna vízállása. Nagymarosnál szintén 2006-ban volt a legmagasabb a folyó szintje, 714 centiméteres. Nagybajcsnál, Komáromnál és Esztergomnál a 2002-es árvíz idején volt a legmagasabb a vízszint. Akkor Nagybajcsnál 875, Komáromnál 802, Esztergomnál pedig 771 centiméteren tetőzött a Duna.Az Országos Műszaki Irányító Törzs  (OMIT) legfrissebb adatai szerint Budapestnél 664 centiméter a Duna vízszintje. Mindenhol jelentősen emelkedett a folyó vízállása. Nagybajcsnál 691, Komáromnál 626, Esztergomnál 591 centiméteres vízállást mértek legutóbb. Nagymarosnál 570 centiméteres a Duna vízszintje.

Országszerte már több mint 687 kilométernyi töltésszakaszon védekeznek. Ebből több mint 191 kilométeren rendkívüli, mintegy 62 kilométeres szakaszon harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Több mint 82 kilométeren másodfokú, csaknem 352 kilométeren elsőfokú a védekezés.

Az OMIT szerdára virradó éjjel arról tájékoztatott, hogy a korábban várthoz képest egy nappal később várható a Duna áradásának tetőzése. Így a Szigetközben szombaton várható a tetőzés, a nagybajcsi vízmérce 890 centiméteres vízállásánál. Budapesten hétfőn tetőzik a Duna, 875 centiméteres vízállással. Nagymarosnál ugyancsak hétfőre várják a tetőzést, 730 centiméteres vízállásnál.

Útlezárások, forgalomkorlátozások

Lezárják a 2-es és a 12-es főút egy szakaszát szerdán az árvíz miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője. A 2-es számú főút 28-30 kilométerszelvény közötti, Sződliget átkelési szakaszán gátépítés és homokzsák fektetés miatt lesz forgalomkorlátozás szerdán 12 órától. Terelőút a 2-es főút - 21107 jelű út csomópontjában (Felsőgöd, Autópihenő) az M2-es autóút felé. Az M2-es autóútról tehát megközelíthető lesz Sződliget település.

Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint 9 órától lezárják a 12-es főutat a 10-15 kilométerszelvény között Nagymaros átkelési szakaszán. Terelőút a 12-es főút 9 kilométerszelvényének környezetében a 12106 jelű út csomópontjában Kóspallag- Márianosztra-Szob felé. A zárásoknál a nagymarosi lakcímkártyával rendelkezőket a forgalomirányítók beengedik.
Mindkét helyszínen rendőrök és polgárőrök segítik majd a forgalmat, illetve a korlátozások betartását - jelezte a szóvivő.

Az árvízi védekezés miatt Komárom-Esztergom megyében szerda reggel teljesen lezárták a 10-es főutat Dunaalmás és Almásfüzitő, a 71-es és a 75-ös kilométer között - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Teljes pályás útzár van érvényben a 11325-ös jelű, a Pilismarót és Basaharc között a komphoz vezető úton, valamint Esztergomban a Mária Valéria hídhoz vezető 11326-os úton. A híd egyelőre önkormányzati úton megközelíthető.
A 11-es főúton Esztergomnál a 63-as kilométerszelvénynél mintegy 200 méteren van félpályás forgalomkorlátozás.

A Duna magas vízállása miatt a Komárom-Esztergom vasútvonalon nem közlekedhetnek a vonatok - közölte a Mávinform. A közlemény szerint a korlátozás délelőtt 10 órától érvényes, s azt bizonytalan időre rendelték el. Az utasokat a teljes vonalon vonatpótló autóbuszok szállítják.

Az árvízi védekezés miatt teljes szélességben lezárta a Szigetközön áthaladó 1402-es összekötőúthoz tartozó mecséri Mosoni-Duna-hidat a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden késő éjjel - közölte a társaság szóvivője. Pécsi Norbert Sándor elmondta: az 1401-es út felől Mecsérre a rendőrség a forgalmat már nem engedi be, így a községet már csak az 1-es út irányából lehet megközelíteni.

Az ásott kutakból inni tilos!
Az árvíz miatt különleges járványügyi intézkedésekre jelenleg nincs szükség - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ), de az érintett területeken az általános higiénés szabályok fokozott betartására hívták fel a figyelmet. Az árvízzel veszélyeztetett területeken az enterális úton (szájon keresztül) terjedő fertőző betegségek (mint például bélfertőzések) Magyarországon és a szomszédos területeken is ritkák. Így különleges járványügyi intézkedésekre, a lakosság széleskörű védőoltására jelenleg nincs szükség. Megjegyezték ugyanakkor azt is, hogy az árhullám levonulása után különös figyelmet kell fordítani a rovarok és a rágcsálók irtására.
Árvíz idején kiemelten kell figyelni az általános higiénés szabályok fokozott betartására: fontos a rendszeres szappanos kézmosás, a különböző kézfertőtlenítő készítmények, kendők használata, továbbá az, hogy a fertőzésveszély csökkentése érdekében az esetleges sebek mielőbbi megfelelő ellátása.
Az ÁNTSZ kitért arra is, hogy mindenki csak megbízható eredetű ételt és italt fogyasszon, és hogy az árvizes területeken csak ellenőrzött, vezetékes ivóvizet használjon, "az ásott kutakból inni tilos" - emelték ki. "Aki a vízvezetékeken csőtörést vagy a környezetében vízkimaradást észlel, azonnal jelentse a vízmű üzemeltetőjének és az illetékes kormányhivatal járási népegészségügyi intézetének. Amíg megnyugtató válasz nem érkezik, vezetékes vizet is csak forralva szabad inni" - hangsúlyozta az ÁNTSZ. Hozzátették továbbá, hogy akinek hasmenéses panasza van, azonnal forduljon orvoshoz.
Mint írták: az egészségügyi ellátórendszer zavartalan működését is figyelemmel kísérik a helyi védelmi bizottságok. Katasztrófahelyzet, illetve kitelepítés esetén az egészségügyi ellátás megszervezéséről - a helyi védelmi bizottságok tagjaként - a megyei tiszti főorvosok intézkednek, az alapellátástól az úgynevezett szükséggyógyintézetek (például tornatermek, sátrak) kialakításáig - olvasható az ÁNTSZ közleményében.

A Győr-Moson-Sopron megyében tervezett további intézkedésekről a szóvivő elmondta: szerdán forgalomkorlátozást rendelnek el az 1-es út Győr és Gönyű közötti szakaszán, Győrszentiván-Kertváros térségében, ahol az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvizig) az út mellett ideiglenes védmű építését kezdi meg. Ideiglenes forgalomkorlátozáshoz kapcsolódó jelzéseket helyeznek ki szerdán az 1401-es úton Zsejke-pusztánál, hozzávetőleg egy kilométer hosszban az árvízi védekezési munkálatok miatt. A 1403-es összekötőút Hédervár és Novákpuszta közötti szakaszán, a Nováki-csatorna térségében az útszakasz elöntésére számítanak, emiatt teljes útlezárást várható csütörtökön.

Megáradt a Bózsva patak

A folyamatos és intenzív esőzés miatt megáradt egy hegyi patak a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bózsván, ahol az elmúlt éjszaka lakóházakat védtek homokzsákokkal - tájékoztatta Hudák Andrea, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője. A Bózsva patak áradása miatt három szakaszon is védekezni kellett, a településen tizenkét lakóépület került veszélybe, ötszáz homokzsákkal védték meg ezeket katasztrófavédelmi szakemberek és önkéntesek. Kiköltöztetni senki nem kellett - közölte a szóvivő.

Megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács
Megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) az árvízi veszélyhelyzet elhárításában szerepet vállaló segélyszervezetek, szeretetszolgálatok részvételével szerdán Budapesten. A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vezetésével működő testület tagszervezetei ezentúl összehangolják majd segítő tevékenységüket. Balog Zoltán a tanács első, szerda reggeli ülése után újságíróknak elmondta, hogy a tanács tagjai között van a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt, valamint a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A szervezetek egyeztetik, összehangolják a gyűjtést, az elosztást és azt, hogy melyikük milyen feladatokat, milyen területen végez majd. Hozzátette: a tanács tagjai a beérkező pénzbeni és egyéb adományokról együtt, konszenzussal fognak dönteni.
Balog ismertette a "nemzeti összefogás vonala" számlaszámát; a 11711711-22222222-es banki számlaszámra szerdától várják a segítő szándékúak adományait. Jelezte azt is, hogy a kormány.hu oldalon mindenki folyamatosan tájékozódhat az árvízi helyzetről és a segélyszervezetek munkájáról.

Tovább árad a Duna és a Morva Pozsonynál

Tovább áradt szerda reggelre a Duna és a Morva Pozsonynál. Morva vízszintje egy nap alatt több mint egy métert emelkedett, jobb oldali rakpartja Ligetfalunál már víz alatt van. Pozsonynál egy nap alatt közel 120 centiméterrel emelkedett a Duna vízszintje, amely szerda reggelre elérte a 9,7 métert. Ez már alig marad el a 2002-ben mért több mint száz éves rekordtól, ami a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat (SVP) által mért adatok szerint 9,9 méter volt.

A szlovák fővárosban kedden rendkívüli helyzetet hirdetett az önkormányzat. A meteorológusok szerdára is esőt jeleztek és Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) által folyamatosan közölt adatok azt mutatják: amennyiben továbbra is az eddig tapasztalt ütemben emelkedik az ár, a Duna vízszintje már ma elérheti a tíz métert. A folyók vízszintjének tetőzését Pozsonynál csütörtökre várják.

Pozsonyt a Duna áradásától mindkét rakparton mobil védőgátak védik. Hasonló védelmet építettek ki a főváros nyugati városrészében, Dévénynél, ahol a Morva vízszintje jelent fenyegetést. A Dévénybe vezető utat a helyzet nehéz ellenőrizhetősége miatt az éjszaka folyamán lezárták. A helyzet itt a legrosszabb, mivel a városba vezető közlekedési útvonal egy része víz alatt áll. A közlekedésben szerda reggel a katonaság tehergépkocsijaival segítették az ott lakókat. Az SVP tájékoztatása szerint a Pozsonynál felszerelt mobil védőgátaknak másodpercenkénti 13 500 köbméteres vízáramlást is fenn kellene tartaniuk, ez pedig közel egyharmadával több mint amilyen vízáramlást 2002-ben a Dunán mértek. Milan Ftácnik, Pozsony főpolgármestere az önkormányzat válságstábjának ülését követően a mobilgátak védelmi kapacitásával kapcsolatban azt mondta: az sem lehet gond, ha a Duna vízszintje eléri a tíz métert, mivel a gátak még további fél méteres vízszintemelkedés esetén is védelmet nyújtanak.

Csökkent a Duna vízállása a kritikus helyeken Ausztriában

Wachauban éjszaka tetőzött a Duna. Grein településnél óvatos bizakodással kezdték a napot a mentésben részt vevők, miután az ár a legmagasabb vízálláskor nem lépte át a mobil gátak peremét. A nagyobb elöntés veszélye így csökkent, de nem múlt el teljesen, továbbra is folyamatosan figyelik, hogy nem szakad-e át a védőfal. Greintől ötven kilométerre keletre, Kremsnél is csökkent a vízállás, de a Krems folyó egy átázott földgátja miatt négy településről kétezer embert készítettek fel a kitelepítésre. A térségben vasárnap óta számos települést öntött már el a víz, sok száz embert evakuáltak. Mintegy háromezer tűzoltó és ezer katona dolgozik folyamatosan az árvízi védekezésen.

Wachau egyik fontos mérőállomásán, Kienstocknál 10,78 métert ért el a vízállás az éjjel, ez 15 centiméterrel volt alacsonyabb a nagy 2002-es árvízkor mért adatnál. Ybbsnél 9,34 méteren tetőzött a folyó, 2002-ben ott 9,48 métert mértek.

Feljebb a Dunán, Mauthausennél és Linznél már kedd óta csökken a vízállás, és apad az Inn is. A hétfőn még víz alatt álló Schärdingben már megkezdődött a takarítás.
A dunai árhullám várhatóan szerdán ér az osztrák fővárosba. Bécstől 15 kilométerre a Dunán felfelé, Korneuburgban még emelkedett a vízállás szerda reggel, és már néhány centivel meghaladta a 2002-es adatot.

A fővárosban a 2002-esnél magasabb árhullám esetén sem számítanak komoly károkra, nagyobb elöntésekre. A Duna tetőzésekor másodpercenként tízezer köbméter vízhozammal számolnak, de a folyó fő ágát tehermentesítő Új-Duna csatorna gátrendszere másodpercenként 14 ezer köbméterrel is képes megbirkózni.

Az áradás jelei így is érzékelhetőek voltak a városban: kedden víz alá kerültek Bécs fontos árvízvédelmi létesítményei, a Duna-sziget alsó sétaútjai, valamint néhány gyalogosrakpart. A belvároshoz közelebb, a Duna-csatorna alsó szakasza mellett, az A4-es autópálya városba bevezető szakaszán kedd reggel vízátfolyás okozott közlekedési dugót.

Az ország más részein vasárnap óta jelentős közlekedési korlátozások vannak. A Duna mentén, Alsó- és Felső-Ausztria tartományokban számos főútvonal le van zárva. A nyugati országrészben javult, de távolról sem rendeződött a közlekedési helyzet. Egy vágányon újraindult a vasúti közlekedés a Brenner-hágón át Olaszországba vezető vonalon is. Az ország keleti és nyugati része között nagyon nehéz a közlekedés, mert Innsbruck és Salzburg között sem a vasút, sem a fő közúti összeköttetést jelentő német A8-as autópálya nem használható. Az ÖBB vasúttársaság ezért mentesítő buszokat indított, az AUA légitársaság pedig nagyobb repülőgépeket közlekedtet belföldi járatain.

Németország: tovább emelkedik az Elba vízállása, a Duna mentén csökkent a veszély

Az Elbán Csehország felől érkező árhullám évszázados rekordokat dönthet meg, és a mellékfolyók is áradnak. A Saale vízállása 400 éve a legmagasabbra, 8 méter fölé emelkedett Hallénál, ahol június elején 3 méter körüli a megszokott vízállás. Drezdában több száz embert kell biztonságba helyezni, és több utcát lekapcsoltak a villanyhálózatról. Bajorországban a Duna vízállása csökkent a kritikus helyeken szerda reggelre.

Csehországban a helyzet sok helyen kritikus

Elöntötte a megáradt Elba szerdára virradóra az észak-csehországi Ústí nad Labem egyik külvárosát - jelentette szerdán a cseh közszolgálati televízió. A Strekov nevű városrész lakosait már korábban evakuálták. A Strekovot védő mobilgátak tízméteres vízállásra vannak méretezve, de az áradat átbukott rajtuk, és kora reggel az Elba vízszintje Ústí nad Labemnél már mintegy 30-40 centiméterrel meghaladta ezt a szintet. Az Elba másik partján a víz már elöntötte a város vasútállomását és néhány környező utcát. A városközpontot homokzsákokból emelt gátakkal védik. Hidrometeorológiai számítások szerint az Elba vize Ústínál szerda este tetőzik, várhatóan mintegy 11,5 méteres szinten. Ez a vízállás a várakozások szerint 40 centiméterrel lesz alacsonyabb az eddigi legnagyobb, 2002-es árvízkor mért értéknél.

Helyi illetékesek közlése szerint a százezres városból mintegy 3700 embert telepítettek ki. A városban nagyon feszült, zavaros a helyzet, mert az Elbán átvezető két közúti híd le van zárva, és a két oldal közötti közlekedést csak a vasúti hídon járó speciális szerelvény biztosítja. "Rossz hír, hogy a vízfolyás lelassult. Számunkra ez azt jelenti, hogy az Elba magas vízállása valószínűleg a hét végéig fennmarad" - nyilatkozta Romana Macová, a város szóvivője.

Hasonlóan bonyolult a helyzet az Ústítól északra fekvő Decínben is. Az Elbán átívelő híd ott is le van zárva, a folyó melletti utcák, utak víz alatt vannak. Mindkét város kizárólag a Prága-Drezda autópálya felől közelíthető meg. Az Elba menti közutakat már kedden lezárták, mert nagyrészt víz alatt vannak.

Nagy nyomás alatt van a Prágától északra a Moldva és az Elba összefolyásánál fekvő Melník. A városban ugyan a folyó vízszint kedd este már tetőzött, de a kikötőt védő töltésen át egyre inkább szivárog a víz, és félő, hogy a gátak nem bírják ki a nagy nyomást. A vízszint ugyanis csak nagyon lassan csökken.

Ugyanakkor Prágában a helyzet kezd rendeződni. Szerda reggel megnyitottak öt korábban lezárt metróállomást is, de a tömegközlekedés továbbra is kaotikus. A déli külvárosok változatlanul víz alatt vannak, a vízszint alig csökken.

HOZZÁSZÓLÁSOK