Az egyik párt most tűzte zászlajára a rugalmas nyugdíjba vonulás, az előrehozott nyugdíjtípusok lehetőségének visszahozását, azt viszont nem említette, hogy ez a változtatás csak a nők kedvezményes nyugdíjának egyidejű megszüntetése vagy lényegi szigorítása mellett képzelhető el - írja véleménycikkében a szakember.

Nők tízezreinek a gyomra szorulhatott össze már arra a korábbi hírre is, amelyet az OECD 2017. március 17-én publikált jelentése nyomán kapott föl a magyar sajtó. A legfejlettebb országokat tömörítő szervezet kiadta a 2017-es évre szóló jelentésének magyar fejezetében szerepel egy bekezdés az idősebbek munkaerőpiacon tartásának ösztönzéséről. Itt olvasható a következő mondat: "Szüntessék meg a nők korai nyugdíjba vonulásának megmaradt lehetőségét."

Erős ellenérvek

Vajon mi indokolja, hogy egyre többször bukkan fel javaslatként a nők kedvezményes nyugdíjának megszüntetése, vagy legalábbis a feltételek jelentős szigorítása? - teszi fel a kérdést Farkas. A támogatói szerint mindenekelőtt az, hogy a nők kedvezményes nyugdíja méltánytalanul kedvezőbb helyzetbe hozza a jogosultakat, mint a nem jogosult nőket és a férfiakat, mert bármiféle levonás (malus) nélkül teljes nyugdíjat kapnak a jogosultak, pedig még nem töltötték be a nyugdíjkorhatárukat.

Minden hasonló rendszerben a korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségét csak súlyos levonással terhelten lehet igénybe venni, vagyis minél korábban akar valaki nyugdíjba menni, annál nagyobb a százalékos levonás mértéke a nyugdíj összegéből. A nők kedvezményes nyugdíját viszont nem terheli semmiféle malus. A megszüntetés támogatóinak másik fő érve az, hogy már ma is a teljes nyugdíjkassza 7 százalékát a kedvezményes nyugdíjakra kell fordítani (idén több mint 220 milliárd forintot), ami egyre növekvő léket üt a nyugdíjkassza lélekvesztőjén, amelyet emiatt is egyre nehezebb a felszínen tartani.

Mi lesz így a nők kedvezményes nyugdíjával?

A jövő évi választásokig nyilván semmi lényeges nem történik Farkas András szerint. A nők kedvezményes nyugdíjának beáldozása a rugalmas nyugdíjba menetel oltárán túl nagy politikai árnak látszik, amelyet feltehetően még az ezzel kampányoló párt sem merne bevállalni.

Ám a 2018 után ilyen nyugdíjat igénylők számára megszigorodhatnak a jogosultsági feltételek, például nem 40, hanem mondjuk 42 év jogosultsági időt kellene szerezniük az igényléshez.Ráadásul minden érv emellett szólna, hiszen a nyugdíjkorhatár fokozatos emelkedésével a kedvezményes nyugdíjhoz szükséges 40 évi jogosultsági idő megszerzése egyre több nő számára válik elérhetővé a korhatára betöltése előtt. Szigorítás lehetne az is, ha a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét ugyan nem terjesztenék ki más társadalmi csoportokra, de a nők kedvezményes nyugdíját malusszal terhelnék meg. A kedvezményes női nyugdíj rendszere így fenntartható maradhatna.

(A korengedményes nyugdíj "feltámasztásának" tervéről itt írtunk.)