BUX
38744

Athénig tartó vasúti folyosót fejleszt Magyarország

Politikai nyilatkozatot írtak alá csütörtökön Brüsszelben Bulgária, Görögország, Magyarország és Románia közlekedési vezetői a Hegyeshalomtól Athénig vezető vasúti közlekedési folyosó fejlesztésének támogatásáról - jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára Brüsszelben.

MTI-Eco, 2010. december 2. csütörtök, 19:34

A közlekedési témáért felelős EU-miniszterek találkozójának margóján aláírt dokumentum felsorolja a Hegyeshalom-Budapest-Arad-Bukarest-Constanta/Temesvár-Craiova-Szófia-Szaloniki-Athén útvonalon vezető, a 22. számú kiemelt európai uniós vasúti TEN-T projekt részét képező fővonal már elkészült és 2015-ig elkészülő szakaszait, valamint hangsúlyozza a pályaállapotok javításának fontosságát.A dokumentum célként azonosítja a teher- és személyszállítás minőségének fejlesztését, és a 2007-20 között rendelkezésre álló uniós társfinanszírozási források hatékony felhasználását.Az NFM közleményéből kiderül, a nyilatkozat szerint az érintett minisztériumok és pályaműködtetők kijelölt képviselői évente kétszer, a közlekedésért felelős miniszterek pedig először 2011 decemberében találkoznak a projekt megvalósításában elért eredmények áttekintése érdekében.A miniszteri találkozón Völner Pál ismertette a jövő félévben soros magyar EU-elnökség programját is.A meghatározó közlekedési témák között említette a 2011-2020. évi közlekedéspolitikai javaslatgyűjtemény (fehér könyv) előkészítésének folytatását, a Transzeurópai Közlekedési Hálózat felülvizsgálatát és a közúti közlekedésbiztonsági csomag továbbvitelét.Az államtitkár közlése szerint fontos döntésekre, érdemi előrehaladásra számít a belvízi hajózást, az első vasúti jogszabálycsomagot és a nehéz tehergépjárművek infrastruktúra-használati díjairól szóló (úgynevezett Eurovignette) irányelv módosítását érintő közösségi feladatokban is.Völner Pál azt is jelezte: a következő félévre tervezett két brüsszeli formális tanácsülés mellett a magyar elnökség egy informális közlekedési miniszteri találkozót is tervez februárban Gödöllőn. További két, magas szintű magyarországi konferencián pedig légiközlekedési és hajózási témákban tárgyalnak majd a tagállamok képviselői.