A forintosítás és a kedvezmény érvényesítése minden deviza alapú hitelre, így a jenhitelekre kiterjed; a jóváírás itt is a deviza-jelzáloghiteleknél alkalmazott árfolyam és az augusztus 19-én érvényes árfolyam közötti különbség lesz. A most forintosításra kerülő fogyasztási hitelek több mint 90 százaléka svájci frank alapú, a jenhitelek aránya elenyésző.

A forintosítás a már nem élő hitelekre is vonatkozik, azokra, amelyeket még nem zártak le, de az eredeti hitelező felmondta.

A hitelösszegeket a svájci franknál 287,20 forintos, az eurónál pedig 309,20 forintos árfolyamon rögzítik a bankok a 2015. december 1-jei fordulónapon. Az addig fizetendő törlesztőrészleteket tehát a forintosítás nem érinti, az továbbra is a piaci árfolyamon történik.

A forintosítás után az ügyfeleknek nyújtott jóváírás - a jelzáloghiteleknél alkalmazott árfolyam és az augusztus 19-i árfolyam különbsége - összességében 31 milliárd forintot tesz ki. A jóváírás 50 százalékát a bankok vállalják, másik felét pedig a pénzintézetek évente levonhatják a fizetendő bankadóból. A jóváírásnak köszönhetően az autóhitelesek fennálló tőketartozását a jelzáloghitelekével megegyező árfolyamon számítják át, ez a svájci franknál 256,47 forint, eurónál pedig 308,97 forint, a japán jennél pedig 2,163 forint volt.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter múlt szerdán jelentette be, hogy december elsejével a Magyar Bankszövetséggel kötött megállapodás alapján kedvezményesen forintosítják a nem jelzálogjog fedezete mellett nyújtott devizaalapú autó- és személyi hiteleket is, ideértve a lízinget is. Az intézkedés célja, hogy tovább csökkentse a családok devizakitettségét. A mostani forintosítás 305 milliárd forintnyi, 229 ezer élő szerződést érint, de kiterjed 260 milliárd forintnyi nem élő személyi és 255 milliárd forintnyi autóhitelre is. Ezzel a februári forintosítás előtt még 54 százalékos súlyt képviselő lakossági devizaalapú hitelek aránya 3 százalék alá csökken.

A bankoknak a nem élő személyi és gépjármű hitelszerződéseknél is kötelező ajánlatot tenniük a forintosításra. Az átváltás az ügyfelek számára önkéntes lesz, 30 nap áll majd rendelkezésükre a döntés mérlegeléséhez. A megállapodásban rögzítették azt is, hogy a forintosított hitelek kamata nem emelkedhet.

A szerződések új tőke- és kamatszámait december elsejei fordulónappal állapítják meg a pénzintézetek, a forintosításról szóló tájékoztatást pedig december 15-től postázzák az ügyfeleknek. A levelek tartalmazzák, mi az adósság devizaneme, összege, új kamatlába, továbbá mekkora az új törlesztőrészlet. Az MNB ellenőrizni fogja, hogy a tájékoztatás megfelelő-e.

A konverzióhoz szükséges devizát az MNB bocsátja a bankok rendelkezésére a devizatartalékból. A jegybank az augusztus 24-én megtartott devizaeladási tenderen az MNB 591,9 millió svájci frankot (170 milliárd forint) adott el az érintett pénzügyi intézményeknek. A tenderen alkalmazott árfolyam az MNB tender időpontjában elérhető legutolsó, 2015. augusztus 19-i hivatalos 287,2 forintos svájci frank árfolyam volt. A jegybank azt is vállalta, hogy igény esetén készen áll további devizatenderek tartására.