Az ORFK autópálya-felügyeleti és balesetmegelőzési osztályának vezetője közölte: a Speedmarathon elnevezésű, 24 órás összeurópai sebességmérést egész Európában a Tispol (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata) felhívására hajtják végre.

Egész Európában ezen a napon szinte folyamatosan tartanak sebességmérő akciókat. Az akciót nem azért tartják, hogy mindenkit megbüntessenek, hanem, hogy életeket mentsenek - hangsúlyozta az osztályvezető. Az ellenőrzés célja a sebességtúllépés veszélyességének tudatosítása, mert évek óta a gyorshajtás a halálos balesetek legfőbb oka.

Az ellenőrzés ideje alatt, április 21-én reggel 6 órától 22-én reggel 6 óráig a rendelkezésre álló valamennyi - összesen 160 -, változtatható helyű komplex ellenőrzési pont használatban lesz. Egy kamerával egy helyszínen legfeljebb négy órán keresztül ellenőriznek majd.

Látványos eredmény jött tavaly

A rendőrség a helyszínek kiválasztásához - ahogyan tavaly is - a lakosság segítségét kéri, az ellenőrzéseket ott fogják végrehajtani, ahol azt az emberek indokoltnak tartják. Idén is valamennyi rendőr-főkapitányságon külön e-mail címen várják a javaslatokat.

Az adatokat ezután összesítik, és nyilvánosságra hozzák, hogy pontosan hol és mikor lesznek sebességmérések. A rendőrség a helyszíni ellenőrzésekre a javaslatot tevők közül megyénként két helyszínre tíz-tíz embert meghív, az ellenőrzések után pedig az eredményeket nyilvánosságra hozzák.

Az osztályvezető elmondta: tavaly megyénként 30-50 javaslat érkezett, Budapesten egy rádióműsor felhívása nyomán 364. A tavalyi összeurópai ellenőrzési akció során a legtöbb gyorshajtót Németországban (mintegy 11 ezer) és Olaszországban (5,5 ezer) fogták el, Magyarország a harmadik helyre került 5 ezer gyorshajtóval.