Kedden éjjel feltöltötték a Parlament honlapjára a képviselői vagyonnyilatkozatokat. A politikusi önbevallása jelenleg az egyetlen lehetőség, amellyel a választók belenézhetnek képviselőik pénztárcájába. A 2016-os nyilatkozatok alapján nem csak az állami vezetők nem gazdagodtak, de az ellenzéki képviselők sem.

Szél Bernadett anyagi körülményeiben a tavalyi bevallottakhoz képest gyakorlatilag semmilyen változás nem történt. Kiszállt a Mirawand Kft.-ből, ahonnan tavaly még osztalékot kapott. Ezentúl családjának megmaradtak a kertes házai Budakeszin és Pátyon. Vagyonnyilatkozata abból a szempontból érdekes, hogy az Országgyűlés Hivatalától kapott legapróbb ingóságokat is pontosan elszámolta, így például kiderült, hogy irodájában van egy 105 ezer forintos multifunkcionális nyomtató, valamint egy 45 ezer forintos router. Továbbá Gödöllőn és Pécsett is van képviselői irodája.

Párttársa, az LMP új társelnöke, Hadházy Ákos először adott le vagyonnyilatkozatot. Ebből kiderül, hogy a szekszárdi állatkórházban felfüggesztette munkaviszonyát, így csak képviselői fizetéséből és állatorvosi vállalkozása esetleges osztalékából él. Az egykori fideszes politikus 1988 óta tulajdonosa egy fácánkerti 5000 négyzetméteres szőlősnek, valamint van egy 160 négyzetméteres lakóháza Szekszárdon, mely fele tulajdonban az övé. 2015-ben két autót is vett a politikus, lízingel egy Skoda Octaviát valamint a tulajdona lett egy Trabant Combi is. Otthon csak 1,4 millió forintot készpénzt tart, míg 16,2 millió forintnyi pénzintézeti hitele van. Ezek mellett tavaly 40 ezer forintnyi földalapú támogatást kapott.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke tavalyhoz képest egy ingatlannal lett gazdagabb: Bádudvarnokon vásárolt magának egy 1501 négyzetméteres legelőt, ennek felerészben a tulajdonosa. Hozzányúlt viszont a tavaly még 730 ezer forintos OTP Prémium megtakarításához, idén már csak 430 ezer forint van a számláján. A szélsőjobboldai politikus is Szél Bernadetthez hasonló alapossággal tételezte a képviselői munkájához kapott tárgyakat, van például három garzonszekrénye, ezek darabja 55 ezer forintot ér.

Az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan tavaly óta már nem bérli korábbi Volkswagen Passatját, jelenleg semmilyen autója nincs. Életbiztosítása értéke viszont nőtt: 2016-os vagyonnyilatkozatában még csak 800.000 forintnyi megtakarítása volt így, idén viszont már 1,2 milliós lett a betéte. Sikerült még tízezer eurót (3,1 millió forint) félretennie. Tóth nem bízik a bankokban, mert otthon legalább 5 millió forintnyi készpénzt tart. Ezeken kívül egyre több a kintlevősége: tavaly még csak 2 millió forinttal tartoztak neki, ez idén már 3 millióval tartoznak neki. A szocialista politikus ráadásul visszafizette 2 millió forintnyi tartozását egy magán embernek, és 9 millióval csökkent a bankok felé lévő adóssága, már csak 23,3 milliónyi hitelt kell törlesztenie. Képviselői fizetése mellett még havi 300 ezer forintot kap ügyvédi irodájától.

Az Index szerint felére csökkent Fodor Gábor megtakarításainak összege, a Liberális Párt elnökének még mindig csak három ingatlanja van: felerészt tulajdonosa egy XIV kerületi lakásnak, egy gyöngyösi családi háznak és egy balatonmáriafürdői nyaralónak. Autókat sem vásárolt, továbbra is a 2012-ben megörökölt 1988-as Ford Orionját és 2015-ös lízingszerződésben hozzákerült Skoda Superbjét használja. Összes megtakarítása 3,8 millió forintnyi biztosítás, míg tavalyelőtt még 7,1 millió forintot tett félre.

A lap kiszámolta Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök, a DK elnökének vagyoni helyzetét is. A politikus még mindig rendelkezik autóval, ingatlanjai pedig nem változtak az előző bevallása óta. Csökkentek a tartozásai, 61,7 millió forinttal tartozik, 2,3 millióval kevesebbel, mint 2016-ban.

Az egykori kormányfő tavaly februárban jelentette be, hogy kiszáll az üzleti életből, az Európai Unióval is szerződésben álló Altus Zrt már nem szerepel a vagyonnyilatkozatban, az hivatalosan a feleségéé lett. Szerepel azonban az Altus Portfólió Kft. - amelynek 100 százalékban tulajdonosa az egykori miniszterelnök - és a cégből hivatalosan tulajdonosi osztalékként 2016-ban kivett 1,1 milliárd forint - írja a lap.

Egy német cégnek eladta a hengergumizó Béta-Roll Zrt-t, megvált a Motimtól is. A fenti 1,1 milliárdos tulajdonosi osztalék az utóbbi eladásából származó, adózás utáni összegből történhetett. Megtakarítása is nagyban változott cégei értékesítése után: a tavalyi 83 millió forinthoz képest 2016-ban 641 millió forintnyi értékpapírja lett, összesített a portál.