Az IMF most jön, körülnéz, és valamikor majd inkább a nyár végén, mint a közepén lesznek tárgyalások is - mondta a Nemzetközi Valutaalappal (IFM) folytatandó tárgyalások menetrendjéről a miniszterelnök, majd úgy fogalmazott: a kormány az IMF feltételeinek azt a részét tudja elfogadni, amelyről "hisszük mi, magyarok, hogy ha azt megtesszük, akkor az jobbá teszi Magyarországot".

A vagyonadót és az ingatlanadót - mint a valutaalap lehetséges feltételeit - firtató felvetésre úgy vélekedett: a kérdést úgy kell feltenni, hogy az ingatlanadó szolgálná-e az ország érdekét, hozzásegítené-e ahhoz, hogy kihozza magából azt, ami egyébként tehetségben és képességben benne van. "Nem segítene hozzá", ahogyan a vagyonadó sem - adta meg a választ.

A magyar megoldások a jövőt építik

A kormányfő beszélt arról is: Európa néha egy múzeumra emlékezteti, ugyanis a mostani válsághelyzetet azokkal az eszközökkel próbálja kezelni, amelyeket a múltban használt, ám ezek már nem működnek. Magyarország viszont "nem szerénykedett" olyan megoldásokat kitalálni, amelyek nem a múlthoz tartoznak, hanem a jövőt építik: ilyen volt a bankadó, a multiadó, most pedig bevezeti a kormány a pénzügyi tranzakciós illetéket - sorolta, hozzátéve: utóbbi szerinte sokkal jelentősebb, mint azt gondolják. A következő egy-két év érdekes kérdésének tartja, hogy ez az új teherforma mennyire képes válságkezelő eszközként, illetve a jövő egyik legfontosabb államháztartási bevételeként szolgálni.

A tranzakciós illetéknek a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) való kiterjesztése a kabinet szerint logikus, szükséges és elkerülhetetlen - jelentette ki Orbán Viktor. Arra a kérdésre, van-e vészforgatókönyv arra az esetre, ha mégsem terjeszthetik ki az illetéket a jegybankra, azt válaszolta: Magyarországot a magyarok kormányozzák, "ha egyszer a magyar Országgyűlés úgy döntött, hogy tranzakciós illeték lesz, meghatározta annak a körét, akkor az úgy lesz".

A magyar parlament döntéseit senki sem tudja megvétózni - felelte arra a kérdésre, mi történik akkor, ha az Európai Központi Bank (ECB) vagy az IMF megvétózza az MNB megadóztatását, és így nem folyik be a várt pénz, a munkahelyvédelmi terv fedezete. Hozzátette, az ECB-nak véleménynyilvánítási joga van, az álláspontját meg kell hallgatni, de a döntésben való részvételre semmilyen lehetősége nincs. A kormányfő kizártnak nevezte, hogy a pénzintézetek teljesen áthárítsák az illetéket az emberekre.

Kitért az államadósság szintjére is, bűnténynek, Magyarország elleni merényletnek nevezve, hogy 2002 és 2010 között jelentősen nőtt annak mértéke. Jelenleg - árfolyamtól függően - a GDP 76-78 százaléka közötti sávban van az államadósság - jelezte, hozzáfűzve: folyamatosan meg kell újítani az adósságot, aminek négy lehetséges forrása van. Ide sorolta a belső megtakarítást - megjegyezve, hogy néhány hónap alatt több mint százmilliárd forint értékben vettek magyar állampolgárok magyar állampapírt -, a nyugati pénzpiacokhoz, valamint a nemzetközi pénzügyi szervezetekhez fordulást és a keleti pénzpiacokra való visszatérést. "Mi mind a négy hangszeren játszunk" - fogalmazott Orbán.

A kormány stabilan áll a lábán

Arra a kérdésre, az IMF-tárgyalások közeljövőbeli elkezdése értékelhető-e úgy, hogy az ellene szervezett nemzetközi puccskísérlet megbukott, a kormányfő azt felelte: "nekem nem személyes ellenségeim vannak", de például a bankadó "fáj valahol", s azoknak a nagyrészt külföldi nagytőkéscsoportoknak, amelyeknek ez fáj, minden pénzt megér, hogy a magyarországi kurzust megváltoztassák, hasonlóan nagy telekommunikációs vállalatoknak, energiacégeknek.
"Erre vezetem vissza leginkább azokat a kísérleteket, amelyek rendszeresen a kormány politikájának befolyásolására irányulnak" - mondta, kijelentve ugyanakkor, hogy azokat a csatákat, amelyeket "mi magunk robbantottunk ki a saját, szokásostól eltérő, innovatív intézkedéseinkkel, (...) megnyertük". Megjegyezte, a januári békemenet jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a kormány most is stabilan áll a lábán.

Azzal kapcsolatban, hogy míg az Európai Parlament (EP) a mostani romániai helyzetet nem vette napirendjére, addig Magyarországot "pellengérre állították", Orbán Viktor úgy vélekedett: ennek az az oka, hogy az EP-ben az európai baloldal van többségben, vagyis ha akarnak, kikiálthatnak valakit bűnbaknak, de a legnyilvánvalóbb nemzetközi botrány esetén is eltakarhatják az ügyeket.

Mindenkivel konzultálnak

Elmondta azt is, hogy eddig több mint 500 ezer kérdőív érkezett vissza a nemzeti konzultáció keretében, amely elsősorban a munkahelyteremtésre és -megőrzésre fókuszál. Megerősítette, hogy a napokban egyeztet választási szövetségeseivel, ugyanis a kormányzati ciklusból eltelt két év, ezért meg kell nézni, mi teljesült eddig, és érdemes a megállapodásokat megújítani.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy két hét szabadságot tervez, mert "lemerültek az akkumulátorai", s ezt az időt a családjával szeretné tölteni. Az olimpiára nem megy a kormányfő; mint mondta, Áder János államfővel abban maradtak, hogy az elnök utazik Londonba.