A mostani magyarországi makrogazdasági folyamatok alapján növekszik az inflációs nyomás. A célul kitűzött dezinfláció megvalósításához az eddiginél határozottabb erőfeszítésre, egyidejűleg monetáris és fiskális szigorra van szükség – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legújabb jelentése, amely a szervezet szokásos éves konzultációját követően készült. A Valutaalap megállapítása szerint a múlt esztendőben a magyarországi költségvetési politika expanzívvá vált, ez a lépés pedig elősegítette a belföldi kereslet és a gazdaság növekedését. A költségvetési ösztönzés elérte a bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát. Ennek hatására tavaly a GDP növekedése a külső feltételek romlása ellenére is jelentős volt és meghaladta a régió többi országáét. A következő időszakban azonban szükséges, hogy megállítsák, sőt csökkentsék a költségvetési expanziót. Idén az év egészében nagyjából semleges költségvetési politikára volna szükség. A szervezet véleménye szerint ebben az évben a büdzsé nettó finanszírozási hatása valószínűleg már csupán a GDP 0,9 százalékára rúg. Ehhez azonban mindenképpen a költségvetési kiadások visszafogása szükséges. Az IMF szerint örvendetes, hogy a fogyasztói infláció a 2000. májusi 10,8 százalékos csúcsról 2002 márciusára 5,9 százalékra szelídült. Az IMF megítélése szerint a májusban hivatalba lépett új kormányzat az eddigi tettei alapján prociklikus gazdaságpolitikát folytat, a jelenleginél gyengébb forintot szeretne, miközben rövid távon az eddiginél kevésbé támogatja az infláció csökkentését. Ez pedig nehezítheti az uniós tagság gazdasági kritériumainak teljesítését. A Valutaalap szerint a fiskális korrekció csökkentené a szükséges monetáris megszorítás erősségét és lassítaná a forint erősödését. A tanácsok megfogadása esetén az IMF 2002. decemberére 5,2 százalékos inflációt jósol. Ez 0,3 százalékkal jobb a gazdasági kabinet által a múlt héten megfogalmazott várható értéknél. Idén valószínűleg folytatódik az államadósság GDP-hez viszonyított hiányának csökkenése. A tavalyi 52,1 százalék után idén 51,4 százalék várható – véli a Valutaalap. A pénzügyi tárca tiszteletben tartja az IMF véleményét, külön üdvözli, hogy 2002 decemberére csupán 5,2 százalékos pénzromlást vár – mondta lapunknak Máté Dániel szóvivő. A PM a fizetési mérleg ez évi hiányát kétmilliárd euróra várja. Ez szintén az IMF becsléséhez hasonló érték.