Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az MNB Munkácsy Mihály Golgota című képét a jegybank Értéktár programjának keretein belül kívánja megvásárolni.

A műkincsvásárlásra vonatkozó kereteket és lehetőségeket az MNB esetében jogszabályok határozzák meg, a jegybank e normák szerint eljárva határozta meg a nyilvánosság előtt is ismert 6 millió dolláros - azaz több mint 1,6 milliárd forintos - vételárat. Az MNB a tárgyalások során világossá tette, hogy ez a legmagasabb kifizethető vételár, ami több, mint a Munkácsy-trilógia másik darabjáért, a Krisztus Pilátus előtt című képért kifizetett összeg.

Pákh Imre ügyvédje augusztus 27-én levelet írt Gerhardt Ferenc MNB-alelnöknek, az Értéktár program vezetőjének, amelyben közölte, hogy figyelemmel arra, hogy az MNB igazgatóságától kapott mandátum nem teszi lehetővé az eddig ajánlott 6 millió dollárnál nagyobb vételár megfizetését, Pákh Imre ezen az áron nem kívánja a képet értékesíteni, ezért a tárgyalást lezártnak tekintik.

A levélből kiderül, hogy - a sajtóban megjelent állításokkal ellentétben - a jegybank nem szakította meg a tárgyalásokat, csupán egyértelművé tette, hogy a rá vonatkozó szabályok nem teszik lehetővé a magasabb vételár kifizetését és ezt Pákh ügyvédje is tudomásul vette. Pákh ugyanakkor a sajtóban a levél kézbesítésével azonos napon megjelent nyilatkozatában közölte: számára "ez egyszerű üzleti kérdés".

A jegybank a program elindításakor rögzítette, hogy társadalmi felelősségvállalásával összhangban elkötelezett a nemzeti értékmegőrzés és értékteremtés iránt, így a Munkácsy-trilógia egyben tartása az MNB részéről nem tekinthető "egyszerű üzleti kérdésnek", ezért bízik abban, hogy a tárgyalások megszakítása nem jelenti Pákh részéről a korábban hangoztatott elkötelezettségének és elveinek a feladását - fogalmazott az intézmény.