Bár elvileg már áprilisban megkezdte az MVM a tulajdonában álló egykori E.On-tulajdonú fölgáztárolók feltöltését, alig csurran-cseppen némi gáz az orosz vezetékekből. Az évtizedes gázpiaci szokás szerint a tárolókat április-október hónapok között töltik fel, hogy a téli hónapokban keletkező fogyasztási csúcsot abból is fedezzék. A Gas Infrastructure Europe (GIE) adati szerint egyedül a magyar illetékesek nem készülnek még gőzerővel a télre.

A GIE egy non-profit szervezet, amely összefogja a kontinens gázipari cégeit és a képviseli őket az EU illetékes szervei felé. A GIE többek között naponta közli a tagországok gáztározóinak töltöttségét, ebből kiderül, hogy a hazai tározók töltöttsége a legalacsonyabb.

A szervezet adatai szerint jelenleg 2,25 milliárd köbméternyi gáz van a magyar tárolókban, ami a napi 8-14 millió köbméterrel gyarapodik.  A töltöttség így 35 százalékon van, miközben a hasonló kapacitásokkal rendelkező Ausztriában ez az arány 54 százalék, Csehországban 75 százalék, Szlovákiában 54 százalék.

Kép: Napi.hu


Tavaly ilyenkor már 3,13 milliárd köbméter volt a töltöttség, vagyis mintegy 900 millió köbméterrel magasabb. Tavaly a csúcson 4,5 milliárd köbméter gázt tartalékoltak a hazai tározók. A jelek szerint az illetékesek idén ilyen mértékben nem kívánják föltölteni a tárolókat, valószínűleg a folyamatos orosz gázszállításokban bízva. Erre az utal, hogy az MVM korábban az április-októberi időszakot jelölte meg, mint a feltöltés idejét, vagyis a 100 százalékhoz bő két hónap alatt kellene kétszre annyit betárolni, mint amennyit 4-5 hónap alatt sikerült.

A téli gázellátás kulcsa a folyamatos orosz szállítás - akkor van gond, ha ez bedugul és ekkor nyerik el értelmüket a hazai készletek, illetve az orosz/ukrán vonaltól független gázvezetékek. Az ukrán csatlakozáson túl Magyarország Ausztriából kaphat energiahordozót, illetve az idei gázszezonban végre működésbe léphet szlovák gázvezeték is. Az uniós projekt keretében épült szlovák interkonnektor egyelőre biztonsági célokat szolgál - arra kereskedelmi célú szállítási igény nem is született.

A 2014/2015-ös téli átlaghőmérséklet a 2013/2014-es átlaghoz hasonló volt, az elmúlt tél is enyhének bizonyult. Az országos fogyasztás napi értéke 40 millió m3 körül változott. A napi országos fogyasztásból átlagosan 30 százalékot tett ki az import, a tárolók a napi fogyasztás közel 60 százalékát biztosították, a maradék igényt pedig a hazai termelés fedezte.

Idehaza két cég foglalkozik földgáztárolással: az eredetileg biztonsági gáztárolásra létrehozott cég MMBF Földgáztároló Zrt. nevéből már el is tüntették a biztonságra utaló szót. Az Algyő mellett lévő Szőreg-1 tároló 1,9 milliárd köbméter gáz tárolásra alkalmas,itt jelenleg 1,67 milliárd köbmétert tárolnak, vagyis a kapacitásának 72 százalékát már kihasználtak. A szőregi tárolót a biztonsági készletezés mellett kereskedelmi tárolásra is használják. A biztonsági készletek nagyságát a törvény eredetileg 1,2 milliárd köbméterben szabta meg, ám e pontot az Orbán-kormány töröltette a törvényből. Jelenleg a fejlesztési miniszter határozza meg a szükséges biztonsági tartalék mérték - ez a mostani "gázévben" 915 millió köbméter, ami az átlagos fosztást nézve 22 téli napra elegendő, de ha úgy alakul az időjárás, akkor akár 11 kemény extrém kemény téli nap alatt is felhasználhatja az ország.

MMBF Földgáztárolónál  jelentősebb kapacitásokkal rendelkezik az ország a zsanai, pusztaedericsi, hajdúszoboszlói fölhagyott gázmezőkön kialakított tárolókban. Összesen 4,4 milliárd köbméter tárolására lenne képes névleg az állami cég, ám ennek a kapacitásnak a töredékét használják ki - egyes hírek szerint a tárolók állapota miatt. A tárolókat 2013 októberében vette meg a német E.On-tól a magyar állam 280 milliárd forintért - máig érhetetlen okokból -, akkor  a rezsicsökkentés lázában égő kormány az "ellátásbiztonsággal" magyarázta az üzlet szükségességét. Az E.On-cégekből alakult meg a száz százalékos állami tulajdonban lévő Magyar Földgáztároló Zrt. és Magyar Földgázkereskedő Zrt. összesen - elvileg - 4,4 milliárd köbméternyi gázt képes tárolni, jelenleg viszont alig 880 millió köbméternyi gáz van a földalatti tárolókban.