Februárban az államháztartás hiánya 393,9 milliárd forint lett: ezen belül a központi költségvetés 404,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 3,7 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 14,3 milliárd forintos szufficittel zártak. Tavaly februárban az államháztartás kéthavi hiánya 559,7 milliárd forint volt.

Januárban az költségvetés 107,3 milliárdos többlettel gazdálkodott, köszönhetően az áfaemelés miatt előrehozott vásárlásoknak. Az államháztartás tavaly januárban még 122,8 milliárdos többletet produkált. Idén a költségvetési törvény azzal számol, hogy az államháztartás éves hiánya 576,2 milliárd forint lehet a tavalyi 1734,4 milliárd forint után.

A kéthavi 286,6 milliárdos hiány az egész évre tervezett összeg 49,7 százaléka, amely minden előzetes jelzés ellenére - miszerint a költségvetés hiánylefutása minden évben fejnehéz, vagyis a hiány az első hónapokban az időarányosnál magasabb - komoly gondokra utal a büdzsé tarthatóságával kapcsolatban.

Látszólag minden rendben: a bevételek nőnek, a kiadások csökkennek

A központi költségvetés február havi bevételei az előző év azonos hónapjához képest közel azonosan, mintegy 7 milliárd forinttal alacsonyabb összegben alakultak. A bevételek közül a főbb adóbevételek (társasági adó, általános forgalmi adó, jövedéki adó, személyi jövedelemadó) magasabb összegben alakultak az elmúlt év azonos hónapjánál, viszont egyes bevételek, így a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei (a tavalyi maradványátrendezések növelték a tavalyi februári bevételeket) és az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek elmaradtak a tavalyi összegtől - írja az NGM.

A központi költségvetés február havi kiadásai közel 22 milliárd forinttal elmaradtak a tavaly februáritól. A kamatkiadások 2012. februárban 286,8 milliárd forintot tettek ki, 18 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző évben. A nettó kamatkiadások (278,7 milliárd forint) összességében 17,9 milliárd forinttal lettek kisebbek, mint az előző évben.

A társadalombiztosítási alapok 2012. februári 3,7 milliárd forintos hiánya a Nyugdíjbiztosítási Alap 10 milliárd forintos deficitjéből, valamint az Egészségbiztosítási Alap mintegy 6,3 milliárd forintos többletéből tevődik össze. 2011. február hónapjában az Alapok együttes hiánya 37,4 milliárd forintot tett ki. A tavalyi évnél alacsonyabb hiány alakulásában kiemelt szerepet játszanak a magasabb szociális hozzájárulási adó- és járulékbevételek, mely összefügg az egyéni egészségbiztosítási járulék, valamint az egészségügyi szolgáltatási járulék mértékének emelkedésével.

Hiányoznak a különadók

A Napi Gazdaság Online-nak nyilatkozó elemzők rámutattak arra, hogy a banki és ágazati különadók befizetése nélkül a költségvetés rendkívül kiegyensúlyozatlan - az első részletet csak márciusban fizetik az érintett cégek. Az elmúlt években az is megfigyelhető trend volt, hogy az első negyedév végére, márciusra-áprilisra a hiány mértéke megközelítette vagy épp elérte az egész évre tervezett deficitet. Ennek vagyunk tanúi most is - ezután szokott jönni a lyukak tömködése az egyszeri megszorításokkal, esetleg újabb adók emelésével. Ugyanakkor ezen a területen egyre kisebb a kormány mozgástere a kiadások csökkentéséről már idén is döntöttek egyszer, s a bevételi oldalon sincs mozgástér - hívta fel a figyelmet egy másik elemző.

 

Az államháztartás egyenlege február végén (milliárd forint)
2001-55,4
2002-180,7
2003-208,2
2004-341,3
2005-393,9
2006-435,5
2007-413,1
2008-182,1
2009-256,6
2010-350,6
2011-559,7
2012-286,6
Forrás: NGM